Civil Szó 2010/2 • Ferbert Béla |
|||
|
– Térjünk rögtön a lényegre: mindenki azt kérdezi, indulsz-e az idei önkormányzati választáson polgármesternek? – Igen. Négy éve a következőt nyilatkoztam a helyi kulturális és közéleti lapban, a Csapraforgóban: „A választók közel negyven százaléka 2006-ban bennem látta a valódi változtatás lehetőségét, így ők egyúttal kijelölték az én helyi közéleti utamat is. Ha továbbra is fogom élvezni az emberek bizalmát, és nem lesz nálam alkalmasabb, illetve esélyesebb jelölt a „változásra”, akkor biztosan nem fogok gondolkodni az induláson, és újra megmérettetem magam.” Az elmúlt időben nagyon sokan, akik változást szeretnének a faluban, biztattak az indulásra. 2010 őszén a Csömöri Civil Egyesület támogatásával indulok polgármesternek. Nem egy politikai pártnak, hanem a településnek
– Ez egyenes beszéd! És van már kialakult képviselőjelölti csapat is körülötted? – Természetesen, hisz az önkormányzat nem egyszemélyes vállalkozás, a legfontosabb döntéseket a képviselő-testület hozza meg. Nagyon fontos ezért, hogy jó képességű, pozitív hozzáállású és a faluért tenni akaró, hiteles képviselők dolgozzanak a testületben. Négy éve több független képviselőjelölttel együtt alkottunk egy csapatot. Ma már, köszönhetően az elmúlt időszak hatékony közéleti tevékenységének, a Csömöri Civil Egyesület tagjaival és szakértőivel együtt, ahhoz kapcsolódva dolgozzuk ki választási programunkat. Úgy vélem, nem tűnik a részünkről nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy az ország egyik legismertebb és leghatékonyabb helyi szervezetét működtetjük. Ezt igazolják az M0-s hiányos megépítésének korrekciója kapcsán, vagy a Kálvária erdő védelme terén elért eredmények, ami a médiában is nagy visszhangot kapott.
– Igen, az Egyesület munkáját széles körben ismerik. Hallhatnánk viszont konkrét neveket is a képviselőjelölti csapatból? – Az országgyűlés döntése értelmében jelentősen csökken Csömörön is a képviselő-testület mérete, így az eddigi 13 helyett idén csak 8 fős testület alakul. Hónapok óta alakítjuk a csapatunkat, jelenleg a 8-ból 6 fő indulása biztos. Kósa István és Tihanyi Ferenc jelenlegi független önkormányzati képviselők mellett Biró Attila közgazdász, településfejlesztési szakember, Eigler Tamás villamosmérnök és Pásztor Sándor vállalkozó, a Rendszer Kft. könyvelési iroda vezetőjének indulása biztos. Nem csak egyesületi tagokban gondolkodtunk azonban, amit bizonyít, hogy jelöltünk lesz Tormay-Lesták Mária vegyész, akit elsősorban iskolai és kulturális rendezvényekről ismernek a legtöbben, mint sokoldalú előadót. Sőt, független képviselőjelöltet is támogatunk Boross Jenő, az ismert csömöri vendéglátó-ipari szakember személyében, aki a szomszédos Kistarcsán működő Nosztalgia étterem tulajdonosa. – 1990-ben, fiatal egyetemistaként a helyi rendszerváltó önkormányzat egyedüli pártoktól független képviselője lettél. Most sem merült fel, hogy pártszínekben indulj? – Az is megkülönböztet engem a „nagypolitikusoktól”, hogy e téren sem kell magyarázkodnom, hiszen pontosan ugyanazon az oldalon állok most is, mint húsz éve: a falu oldalán. Ebbe pedig nem fér bele az, hogy aktuális pártérdekek vezéreljék a településért végzett munkámat! Semmi értelme egy ekkora településen, mint Csömör, pártpolitikai alapon önkormányzatot irányítani. A mi egyesületünkben az egyéni – egyébként rendkívül színes –párthovatartozástól függetlenül mindenki így gondolkodik. Az előző helyi önkormányzati választáson pedig már majdnem a választók fele bizonyította, hogy nem pártlogóra, hanem személyekre kell szavazni. Nekünk az országgyűlés által meghatározott törvényi kereteken belül kell jól dolgoznunk, ez pedig elsősorban a hozzáállástól és a szakértelemtől függ. Borzasztóan eladósodott a falu – Négy éve igen kritikus volt a véleményed a helyi vezetésről. – A véleményem nem változott. Sőt! A sok elért eredmény ellenére az utóbbi négy évben rosszabb lett a helyzet. Egyrészt a felelőtlen gazdálkodásnak köszönhetően 1,2 milliárdos adósságállományt halmozott fel az önkormányzat, amit kamataival együtt 20 évig nyöghetünk! Mindemellett sokszor óriási pazarlást látni, pl. a nagyberuházások terén. Azt sem érti senki, hogyan lehetett úgy megépíteni mintegy félmilliárdból az új óvodát, hogy a következő évben már ismét helyhiány miatt kelljen közel félszáz csömöri gyereket elutasítani – és akkor még a bölcsőde egyre égetőbb hiányáról nem is beszéltünk. – A Csömöri Civil Egyesület többször is látványos és nagy visszhangot kiváltó demonstrációkat szervezett. – Civil szervezetként ez volt az egyetlen lehetőségünk, hogy felhívjuk a figyelmet: a helyi vezetés nemtörődömségének és háttéralkuinak eredményeként alapvető környezetvédelmi beruházások maradtak el az M0-s mellett, amivel több száz, közel lakó csömöri mindennapjait keserítették meg hosszú távon. Szerencsére a hatékony civil fellépésnek köszönhetően van remény arra, hogy javuljon a helyzet e téren. De mást is említhetnék: a helyi erdők kiirtását is egyedül a lakosság és a különböző civil szervezetek tudták – egyelőre – megakadályozni, mert az önkormányzat 15 évig semmit nem foglalkozott a kérdéssel. – Négy évvel ezelőtt, hosszú idő után először Te álltál elő részletes választási programmal Csömörön. Mire számíthatunk most? – Alaposan kidolgozott, az itt élő emberek életminőségének és környezetének megőrzését és javítását középpontba állító, rövid- és hosszú távú településfejlesztési koncepció összeállításán dolgozunk. A pazarlás megszüntetése, a tiszta helyi közélet megteremtése és a település jó adottságait hatékonyan kihasználó minőségi fejlesztések érdekében feltétlenül szükségesnek tartjuk a jelenlegi vezetők leváltását. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem ismernénk el azokat az eredményeket, amelyeket ők értek el, és amelyekre több esetben mi is építeni akarunk. Látod, ez is egy olyan pont, amiben nem hasonlítunk a pártpolitikusokra, akik az ellenfél minden lépését bírálják! Mivel széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően nem csak a településért elkötelezett, hanem országosan is elismert szakemberek vesznek részt programunk összeállításában, így biztos vagyok abban, hogy ha megkapjuk a választók bizalmát, akkor Csömör végre olyan fejlett, igazán élhető településsé válhat, amelyet minden itt lakó örömmel érez majd magáénak! – Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok!
|