Főoldal
legfrissebb hírek
 

Fókuszban

Hírarchívum
 

Hirdetések

Csömöri vállalkozások
 

Házunk tája

Menetrendek
Csömör falu
Játszótérkép
Fürdőtérkép
Szeméttérkép
 

Rólunk

Civil Szó

• 2010/2
• 2010/1
• 2009/3-4
• 2009/2
• 2009/1
• 2008/4
 

 

Major úti közlekedési horror:
két hónapos szünet
Csömöri Hírek 2009. június 19.

 
 

A nyári vakáció a csömöri autósok jelentős része számára némi megkönnyebbülést jelenthet. Ezekben a hónapokban ugyanis érezhetően csökken a káosz a reggeli közlekedésben a Major úton. Ha ugyanis valaki hétköznap reggel 7-8 óra között a Rákóczi út felől munkába siet autójával a főváros felé, nem csak lépésben cammoghat a Petői u.–HÉV átjáró közötti szakaszon, hanem a sok száz, ekkor érkező iskolásra is figyelnie kell.

Mi is jellemzi Csömör immár bő két évtizede legforgalmasabb útszakaszát? A kanyargós, lejtős út már önmagában is elég veszélyes, főleg, hogy az úttest egyenetlen, keskeny, a szélén töredezett útpadkával. Az első „csomópont” a helyi Mátyás Király Általános Iskola központi épülete, ahova félezer csömöri iskolás jár. Jelentős részüket szüleik autóval szállítják reggelente iskolába, ami azt jelenti, hogy az út mellett ki-be parkoló autók egy órán keresztül folyamatosan feltartják a forgalmat, ami a rosszul belátható kanyar miatt kifejezetten veszélyes tolatási műveletek egész sorát eredményezi.

A közlekedés pár száz méterrel odébb, a domb tetején válik végképp kaotikussá, miután az iskolai szakaszon lassan átvergődött autósok megérkeznek a lámpás HÉV-átjáróhoz. Itt ugyanis baloldalról, a Hunyadi és a Kacsóh P. utca felől érkezők a síneken áthajtva kanyarodnak ki a Major útra. Igaz, a BKV járatritkításainak „köszönhetően” csak elvétve piros a szemafor. Ha viszont igen, akkor a lekanyarodó autók még jobban feltartják a forgalmat. Az út szemközti oldalán ugyan nincs iskola, a település legforgalmasabb élelmiszer- és zöldséges boltjainak köszönhetően a be- és kiparkoló gépjárművek száma azonban nem kevesebb, sőt, iskolaidőtől függetlenül egész nap jellemző. A boltok mellett üzemelő volt TSZ-telep bejáratánál pedig gyakran közlekednek tehergépjárművek is. Ráadásul az iskolai „hangulat” sem hiányzik innen, ugyanis a település „Hőstelep” részéről a HÉV-átjárónál kelnek át a zebrán a gyerekek. Kérdezhetnénk, hogy lehet-e ezt még fokozni? Lehet: itt található a csömöri busz egyik megállója is, az út azon oldalán, ahol nincs járda…

Fotók: Csömöri Hírek.

Aki nem szokott erre járni, az is könnyen elképzelheti, mekkora lehet itt egy autós, gyalogos (azon belül különösen egy babakocsis vagy kerekesszékes), motoros vagy kerékpáros közlekedő pulzusa akkor, amikor ebbe a csomópontba érkezve bármelyik irányba kíván továbbhaladni! A természet és az emberek szociális alkalmazkodóképességének csodája, hogy nem történt itt még tragikus kimenetelű baleset.

Az elmúlt években hiába emelték fel szavukat többen a tarthatatlan állapotok miatt, érdemben nem történt semmi. Először a Kovács Lajos vezette Csömöri Érdekvédelmi Közösség adott hangot tiltakozásának, majd Ritter Judit önkormányzati képviselő és a Nagycsaládosok Csömöri Egyesülete szervezett forgalomlassító demonstrációt. Mindkét akció kevés eredménnyel járt. Az önkormányzat néhány éve naponta forgalomirányító munkást rendel a HÉV-átjárónál található gyalogátkelőhöz, aki reggelente az iskolások átjutását segíti, illetve néhány kis oszlop és útprizma elhelyezésével próbálja azt a látszatot kelteni, mintha történne valami a helyzet érdemi javítása érdekében. Az út kezelője a település másik fő útjához hasonlóan a Pest Megyei Közútkezelő Kht., amelynek térképéről, különösen ha az útfelújítási munkákat tervezik a nagyhírű cégnél, rendre hiányzik Csömör.

Épp ez utóbbi, vagyis a kezelői jogok gyakorlásának hiánya az egyik leggyakrabban hangoztatott érv az önkormányzat részéről, hiszen komolyabb összeget nem akar áldozni a helyzet megoldására a település vezetése. Éppen ezért inkább pályázati támogatások elnyerésével próbálkozik, mindezidáig kevés sikerrel. Sokat remél viszont a 3. számú bekötőútnak a tervezetthez képest „természetesen” később, jövő évre ütemezett átadásától. Úgy számolnak, hogy a Laki saroktól induló új út jelentős forgalomcsökkenést eredményez majd a Major úton. A számítások szépséghibája, hogy a minisztériumi pénzen épülő útról szóló döntés megszületése után jelentették be a képviselőtestületi ülésen, hogy felveszik a kapcsolatot közlekedésfejlesztési szakemberekkel…

Mindenesetre nincs könnyű helyzetben az önkormányzat, és nem csak azért, mert az ezen a területen uralkodó sajátos magyarországi beszerzési és kivitelezési állapotoknak köszönhetően horribilis összegekbe kerül akár csak egy közúti lámpa elhelyezése; hanem azért is, mert ezen az útszakaszon valóban nagyon komplex a helyzet, a sok körülmény együttes figyelembe vétele szinte lehetetlen anélkül, hogy a közlekedőknek legalább egy csoportjának érdekei ne sérüljenek. Hiszen gondoljuk csak meg, milyen hatást váltana ki több autósban például egy forgalomlassítást is eredményező jelzőlámpa elhelyezése ott, ahol több száguldozó, agresszív, primitív vagy éppen csak a reggeli stressz miatt ingerülten munkába siető sofőr számára már most elemei felháborodást vált ki az is, hogy pár száz méteren, egy iskola előtt (!), a 30-as táblánál a forgalom miatt ténylegesen is csak 30-al tud haladni…

 
 

Szóljon hozzá Ön is fórumunkban

 

Hírmozaik

Írjon nekünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!