Csömör • Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat • Rockoratórium • Kedves Károly • Szlovák Napok • néptánc
Nemzetiségi
találkozó – |
||
|
Amíg a nyár eleji időjárás nem volt kegyes a legnagyobb helyi rendezvényhez, a Csömöri falunapokhoz, addig a nyár végi Szlovák napokra kilátogatóknak a reggeli zord időjárás után sok napsütésben volt részük. A reggeli programokra lassan szállingóztak az érdeklődők, de aztán szép lassan egyre több szülő hozta ki gyermekét a különböző spotbemutatókra, játékos vetélkedőkre, kézműves foglalkozásokra. Az egyik legnépszerűbb napközbeni program a póni lovaglás volt – természetesen a helyben sütött szlovák ételek után. Sőt, helyben erjesztett mustot is lehetett vásárolni 100 Ft/dl-ért. A görhöny mellett azonban a lángos is nagy ütemben fogyott, az étkező sátor így a rendezvény legfontosabb közösségi helyévé vált.
Szabó Erzsébet, a szervező Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke nem győzte kísérni a sok vendéget, köztük a rendezvényre ellátogató Fuzik Jánost, a magyarországi Országos Szlovákok Önkormányzat elnökét. Természetesen jelen volt Bátovszki György polgármester is, aki egyúttal a helyi nemzetiségi önkormányzat vezetőségének tagja.
A délután látványos eseménye volt a hagyományőrző, népviseletbe öltözött gyermekcsoportok bemutatója. Ekkor már a régi kézilabdapályán felállított nagyszínpad volt a fókuszban, bár az azon bemutatott programokkal késő délutántól a rendezvény egyre inkább elvesztette hagyományőrző, nemzetiségi jellegét: modern táncbemutató, karaoke produkció, bő órás koncertet adó szolid nemzeti rock együttes (Kedves Károly és zenekara), végül a helyi kötődésű, ismert magyar pop-rock számokat tolmácsoló Hu-rock.
Összességében a korábbi évekhez hasonló érdeklődés jellemezte az egész napos rendezvényt, ám sokkal kulturáltabb, ízlésesebb környezetben. A kilátogatók családias, jó hangulatban tölthették itt az idejüket, a szervezők és a kiszolgálók, árusok feltűnően udvariasak voltak. A szponzorok, támogatók sem panaszkodhattak, hiszen nem csak a helyi újságokban, honlapokon, a kifüggesztett plakátokon voltak többször is feltüntetve, hanem egy állandó kivetítőn egész nap „futott” a nevük. A szervezők már másnap jelezték az önkormányzat honlapján: jövőre megrendezik a IV. Szlovák napot. Igaz, a mostani rendezvénynek hivatalosan „Nemzetiségi gyermektalálkozó” volt a neve… Fotók: Csömöri Hírek
|