Gyorshírek a
szeptember 24.-i
|
||
|
Szeptember 24-én tartotta „idénynyitó” őszi ülését a csömöri önkormányzat képviselő-testülete. A nyári szünet utáni első ülésre (igaz, augusztusban rendkívüli összejövetelt kellett tartani egy útépítési pályázaton való részvétel érdekében) a polgármesteri hivatal átépítési munkái miatt a Laki utcai új óvoda épületében került sor. A testület az első félévi költségvetési kötelezettségvállalásokat áttekintve úgy döntött, hogy át kell vizsgálni a különböző szolgáltatókkal kötött szerződéseket annak érdekében, hogy költségmegtakarítást lehessen elérni. Erre a jövő évre tervezett bevételek várható csökkenés miatt lesz szükség. Szándéknyilatkozatot fogadtak el a képviselők egy tíz települést tömörítő térségi kht. létrehozására, amely a közvilágítás során felmerülő karbantartási, javítási munkáknak az eddigieknél takarékosabb és hatékonyabb ellátását tűzné ki célul. Képviselői bejelentésre foglalkozott a testület egy újabb erdőkivágási tervvel. A lakott részek és a szemétbánya között elhelyezkedő, a Vízműsor és a Panoráma utca mögötti kis erdő tulajdonosait keresték meg az elmúlt hetekben fakitermelési szándékkal. Az önkormányzat megpróbál lépéseket tenni az erdőfelügyelőség felé. Az önkormányzat úgy határozott, hogy a 2009–2010. évi tanévre az előző évivel megegyező térítési díjakat hagy jóvá a zeneiskolában. A jövő évben azonban minden bizonnyal újra kell tárgyalni a kérdést, hiszen várhatóan jelentősen csökken majd az állami támogatás. A képviselők egyhangúlag támogatták azt az előterjesztést, hogy a csömöri önkormányzat is vegyen részt a központilag kiírt településőri pályázaton. Sikeres pályázat esetén Csömörön 2 fő, a polgárőrökhöz hasonló feladat- és jogkörrel rendelkező településőr működne a jövőben, akiknek a bérét az állam fedezné, minimális önkormányzati dologi támogatás (pl. telefonhasználat) mellett. A közbiztonsághoz kapcsolódó döntés, hogy a testület felhatalmazta a polgármestert, hogy kezdjen tárgyalásokat a Pest megyei Rendőrkapitányságnál újabb egy fő körzeti megbízotti munkakör biztosítására a településen. Döntött a testület a megüresedett harmadik védőnői állás betöltéséről. Az egyhangúlag támogatott Tóth Erika három hónapos próbaidővel kezdi munkáját. Lemondott a Csömöri Kulturális Alapítvány elnöki tisztéről Takács László, a Vox Animi Kórus vezetője, aki a legrégebben, 1991-ben létrehozott önkormányzati alapítvány kuratóriumának kezdettől fogva tagja volt. A képviselők Harmath Diánát választották meg új elnöknek, aki a 2006-os önkormányzati választásokon a Demokrata Kör Egyesület Csömörért-FIDESZ-KDNP-MIÉP képviselőjelöltjeként indult a választáson. A testület döntést hozott arról, hogy ismét pályázik a Bursa Hungarica Alapítványnál a helyben lakó, szociálisan rászoruló egyetemisták és főiskolások támogatására. Az elmúlt években havi négy-ötezer forintos támogatásban részesülhettek a pályázati feltételeknek megfelelő csömöri fiatalok, amelynek 50%-át az állam, 50%-át a helyi önkormányzat fedezte.
|