Új helyen a
csömöri kutyamenhely |
||
|
Ugyan még nem épül az ún. 3-as számú bekötőút a Laki sarok és az M0-s szervizútja között, ám a tervezett nyomvonalnál található kutyamenhely már költözésre kényszerült. A csömöri állatvédők gondban is voltak, hova telepítsék a tíz éve létesített telepet, ahol általában két-háromtucatnyi gazdátlan ebet láttak el. Végül találtak egy viszonylag közeli helyet, szintén külterületen és ősszel már egy új és sokkal komfortosabb menhelyen tudják elhelyezni a kidobott, elhagyott vagy elszökött kutyákat.
Az október 10-én megrendezett átadási rendezvényen megjelent segítők, támogatók nagy száma is mutatta, hogy nincsenek egyedül a lelkes helyi állatvédők. Az új menhelyet kedvezményesen bérlik Kelemen Csilla lovardája területén. A kb. 1 000 négyzetméteres terület háromszorosa a korábbinak, ami így a kutyák számára nagyobb teret, az ellátásukon dolgozók számára pedig kényelmesebb munkalehetőséget jelent. A 30 férőhelyes menhelyet nemrég az ÁNTSZ kint járt munkatársa is szinte teljesen kifogástalannak találta, és megadta az engedélyt a hivatalos működésre, ami egyúttal komoly minőségi mutatónak számít. Sokan önként segítettek a kialakításában akár munkával, akár különböző eszközök, pl. kutyaólak felajánlásával, de még így is kétmillió forintba került a teljes beruházás. Ezt az 1%-os adófelajánlásokból tudta finanszírozni a Csömöri Állatvédő Civil Egyesület. Az önkormányzat 2009-ben 300 ezer forinttal támogatja az egyesület munkáját, amely tevékenységével lényegében kötelező önkormányzati feladatot vállal át.
Az immár tíz éve működő egyesület tagjai szerint sokat változott a szemlélet az utóbbi időben, méghozzá pozitívan. Az emberek jobban odafigyelnek a kutyatartásra, de nő az ő munkájukat segítők száma is, akik különböző adományokkal, pl. étellel, kutyaóllal, különböző eszközökkel vagy pénzbeli felajánlással járulnak hozzá a gazdátlan állatok tartási körülményeinek javításához. A helyi állatorvosok pedig az egészségügyi ellátásban, a kötelező oltások beadásában nyújtanak nagy segítséget. Ma már az egyesületnek lehetősége van a napi rendszeres és felelősségteljes feladatot jelentő ellátási munkák végzésére egy fizetett állatgondnokot alkalmazni. Azonban még ez is kevés lenne a megfelelő színvonalú kutyamenhely működtetéshez, ezért az egyesületi tagok folyamatos munkáján túl önkéntes segítők is vállalnak pl. rendszeres kutyasétáltatást és etetést.
Fotók: Csömöri Hírek Az állatvédők munkájának hasznosságát jól jelzi, hogy a lakosok a különböző bejelentésekkel már szinte egyáltalán nem keresik a polgármesteri hivatalt, hanem az állatvédő egyesület megadott telefonszámán kérnek segítséget pl. a faluban kóborló állatok ügyében. Egy idő óta az internetes honlap is nagy segítséget jelent munkájukban. Szerencsére az állatvédő tevékenységüket a sok gond és szívfacsaró történet mellett gyakori pozitív élmények is kísérik. Mint mondják, a legnagyobb siker, amikor valamelyik elkóborolt kutyust náluk megtalálja a már alig reménykedő gazdája, vagy a kidobott szerencsétlen állat új, szerető otthonra lel egy befogadó gazdinál. A hozzájuk kerülő állatok többsége viszonylag hamar elkerül tőlük, ám figyelnek arra is, hogy az új otthonukban a befogadó gazda megfelelő körülmények között tartja-e a kutyát. Mindenesetre van egy már évek óta a telepen lakó kutya, Léna, aki második örökbefogadó gazdájától is visszaszökött hozzájuk: valószínűleg nem csak falkavezér volta húzza vissza a menhelyre, hanem az ott tapasztalt jó körülmények és szeretetteljes bánásmód is… A Csömöri Állatvédő Civil Egyesület honlapja: http://www.csomoriallatvedok.hu/ Kapcsolódó írás: http://www.csomorihirek.com/hirmozaik-090701kutya.htm
|