Az ádventi koszorú
története |
||
|
A végtelenséget szimbolizáló, kör alakú, különböző anyagokból font koszorúforma szinte minden nép pogány vagy vallási hagyományaiban fellelhető. A nyáron virágokból, aratáskor szalmából, ősszel vesszőből, télen fenyőágakból készített koszorú egyszerre kifejező és díszítő elem: jelentheti a természet megújulását és folytonosságát, s az e fölött érzett örömöt, de felruházzák sokszor vallási – főként a keresztény hitűek számára az örök életre utaló – jelentéssel is. A mai értelemben használt ádventi koszorú története 1839-ben kezdődött, amikor Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész az általa létrehozott hamburgi árvaházban úgy fokozta a gyermekek ünnepi várakozását, hogy a ház egyik termének mennyezetére egy hatalmas fakereket erősített, s azon decemberben minden nap meggyújtott egy gyertyát a napi istentisztelet alkalmával egészen szentestéig. Ez a hagyomány fokozatosan terjedt el előbb német területeken és főleg protestáns környezetben. Később Európa-szerte átvette a katolikus vallású népesség is, de eleinte mindenképp csak közösségi helyeken, középületekben, templomokban volt szokásban az adventi gyertyagyújtás, s majdnem mindig a csillárra függesztett „szerkezet” formájában. Az évek során a fakereket fenyőágakból font koszorúval helyettesítették, így már alkalmas volt a családok otthonainak díszítésére is. A gyertyák száma is lecsökkent 24-ről 4-re, utalva az ádventi vasárnapok számára. A gyertyák közül háromnak hagyományosan lila színe volt, egynek pedig rózsaszín. Különféle magyarázatok léteznek a színek jelentését illetően, de talán a legjellemzőbb, hogy a lila a Megváltó közelgő születésének „reményére” utal, a rózsaszín pedig az ebben rejlő „örömre”. Advent latin eredetű szó, jelentése: eljövetel, az Úr érkezése. Bod Péter református lelkész, egyházi és történetíró ezt írta az ádventi időszakról a 18. század közepén: „így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján.”
|
Magyarországon
a második világháború után vált igazán elterjedtté a koszorúkészítés
szokása. Manapság már csak a fantázia és az ízlés szab határt a koszorú
formájának, alapanyagának, díszítőelemeinek, gyertyáinak: létezik
négyzet alakú, szalma, moha, hungarocell alapú koszorú, dekorálják
természetes anyagokkal (makk, toboz, fagyöngy, bogyók, termések,
szárított gyümölcsök), vagy csillogó díszekkel, masnikkal, gyöngyökkel.
A gyertyák elhelyezése, színe és formája sem egységes ma már, egy
azonban biztos: az ádventi koszorún a hétről hétre eggyel több gyertya
fénye még a nem szigorú értelemben vett „hívő keresztény” otthonokba is
„becsempészi” ádvent és karácsony valódi tartalmát.