Elhunyt Kis Rozália |
||
|
Rozika nénit az újév első munkanapján hajnalban, csöndben elvitték az angyalok – talán azok a csuhéangyalkák, amelyeknek egy-egy példányai ott lehetnek sok csömöri otthonban is. Ott lehetnek a kézműves-foglalkozások apró tárgyai, a kedves figurák, babák, madarak, csillagok, s talán a már megszáradt ádventi koszorú is, aminek elkészítésében még segédkezett a művelődési ház idei ünnepváró programján. Rozika néni nem hiányzott egyetlen gyerekeknek szervezett kézműves délutánról sem: csendesen és türelmesen mutatta meg, hogyan engedelmeskedik kezének a kukorica haja, szára, levele, hogy néhány haszontalan termésből, kidobásra ítélt rongyból, jelentéktelen ebből-abból hogyan lesz végül a legszebb betlehemi jászol… Halkan jött a hír is, sokaknak csupán az tűnt fel, hogy nem volt ott a templomban, és hogy az evangélikus kisgyerekek ezen a karácsonyon nem kaptak mézeskalácsot tőle, ahogyan pedig szoktak hosszú évek óta mindig… Most már tudjuk az okát. Rozika néni sokunknak, sok helyről fog majd nagyon hiányozni, de biztosak lehetünk benne, hogy vigyáznak rá az angyalkái. Kapcsolódó írás:
|