Ökumenikus Imahét |
||
|
Január 17. és 24. között kerül megrendezésre az Ökumenikus Imahét. A közös, egyhetes áhítatsorozat gondolatát éppen száz esztendővel ezelőtt indították útjára a történelmi egyházak a skóciai Edinburgh-ból. 1910-ben ott tartottak a nagy egyházak először együtt templomi szertartást az ökumené (a gör. oikoumené gé, 'az egész lakott földkerekség' rövid formája, ma: a keresztények egységtörekvése) jegyében. Az akkor missziói tevékenységet folytatók kezdeményezték ezt, akik maguk is küzdöttek azzal a paradox helyzettel, hogy noha ugyanazt hirdetik a kereszténységről még semmit nem tudó népeknek, mégis a szétszakítottság jellemzi őket. Idén a Deák téri Evangélikus Templomban tartották a nyitó istentiszteletet, amelyen szolgálatot tettek a katolikus, a református, az evangélikus, a metodista, a baptista, az anglikán és az ortodox egyházak magas rangú képviselői. Ebben az évben az imahét mottója: „Ti vagytok erre a tanúk”, központi gondolata pedig a tanúságtétel. Alapigéje Lukács evangéliumának 24. fejezete. Az országban ilyenkor számos városban és településen megrendezik az Ökumenikus Imahetet az ott jelenlévő egyházak gyülekezeteiben. Így van ez már sok éve Csömörön is. Ezen a héten minden nap más egyház lelkésze tesz szolgálatot a két nagy templomban felváltva. Az idei alkalmak a következők: Január 17. vasárnap: nyitó mise, illetve istentisztelet minden egyház saját gyülekezetében. A hét további alkalmai (kezdési időpont minden esetben 18.00 óra):
Január 18. hétfő, római katolikus
templom:
Január 19.
kedd, evangélikus templom:
Január 20. szerda, római katolikus templom:
Január 21. csütörtök,
baptista imaház:
Január 22. péntek, evangélikus templom:
Január 23. szombat, evangélikus
templom: Január 24. vasárnap: záró mise, illetve istentisztelet minden egyház saját gyülekezetében.
|