Hol laksz? Csömör Alsón. |
|||
|
A guberálókat nem, a lakosokat ismét sikerült teljesen összezavarnia az önkormányzatnak. Ma kezdődött az idei lomtalanítás – csak az kérdés, hogy hol?… Egy évvel ezelőtt teljes döbbenetet keltett a faluban, amikor húsvét utáni keddre hirdette meg az önkormányzat a lomtalanítás időpontját a település egyik felében. Ez azt jelentette ugyanis, hogy mivel aznap reggel 7 órára kérte a lomok kihelyezését, ezért húsvét hétfőn el kellett kezdenie az embereknek a házuk elé kirakni a sok kacatot. Szép látvány volt a Hőstelep illetve Újtelep, amint a díszbe öltözött locsolkodók, rokonok igyekeztek bejutni a lomhalmazon keresztül a kedves házigazdákhoz… Idén már tanult ebből a hibájából a helyi vezetés: két héttel a húsvéti ünnepek utáni időpontot jelölt meg. Viszont „hűen” jó szervezőkészségéhez, egy újabb hatalmas bakival gondoskodott a káoszról… Múlt héten ment a találgatás, hogy vajon a falu melyik részén is kezdődik a lomtalanítás. Az önkormányzat hivatalos honlapján kb. két hete megjelent ezzel kapcsolatos közlemény ugyanis két részre osztotta a falut: „Csömör felső részére” és „Csömör alsó részére”. A meghatározás logikus is volt, hiszen akár a tömegközlekedés elveit (a fővárosból a településre érkezők előbb az „alsó”, aztán a „felső” falurészt érik el), akár a tengerszinti meghatározást (a HÉV-től északra, észak-keletre eső lakott részek találhatók magasabban), vesszük alapul, valóban a Mogyoród felé eső részt kell a falu „felső” részének tekintenünk. Viszont mégis nagyon sokan elbizonytalanodtak, mert a korábbi években mindenki úgy emlékezett, hogy mindig a főváros felőli részeken kezdődött el a lomtalanítás, s csak egy hét múlva a másik településrészen. Most viszont ellenkező „menetrendről” értesítették őket. A múlt héten megjelent önkormányzati lap, a Csömöri Hírmondó is növelte a bizonytalanságot, hiszen ott az „alsó” és a „felső” rész anélkül szerepelt, hogy megjelölték volna, mit is ért rajta a hivatal. Mert azt ugye tudni kell: ez egy új találmány, ilyen elnevezésekkel sosem illetik lakóhelyüket, utcájukat a falubeliek... Használják helyette a Hőstelep, Újtelep, az Ófalu, a Sztranya, a Kakas telep, a Majorszegi, a Közép-hegy, a Körmendi stb. neveket. De azt, hogy „alsó”, meg „felső” sosem. Nem csoda hát, ha az emberek az önkormányzat helyett gondolkodva, a megszokás alapján elkezdték kipakolni a Pest felőli részeken a lomokat szombaton és vasárnap. A falu másik részén meg szinte senki. És milyen igazuk volt! Főképp azoknak, akik nem olvassák a hivatalos önkormányzati honlapot (és ezután se akarják…). Mert hogy hétfő reggel, miután a kukás kocsik elkezdték gyűjteni a lomot (!), a hivatalban rájöttek a hibára, és gyorsan javították a honlapon található közleményt... Igaz, a falu „legújabb” elnevezése most már a legkisebb mértékben sem logikus: „Csömör felső” lett a Pesthez közeli rész, a Pesttől távoli, Mogyoród felé eső, dombtetőn lévő rész lett „Csömör alsó”. Igaz az is, hogy kell egyfajta szellemi emelkedettség, egy széltében-hosszában dimbes-dombos falut „alsó” és „felső” részre osztani, s mindezt úgy, hogy az alacsonyabban fekvő dombos részt „felsőnek”, a magasabban fekvő dombos részt „alsónak” elnevezve. Igaz az is, hogy ahol éppen most zajlik a lomok összegyűjtése, a lakók jelentős része egy hét múlva tervezi az otthoni kacatok kirakását. Igaz az is, hogy telefonos megkeresésünkkor a polgármesteri hivatal munkatársa először úgy tett, mintha minden rendben lenne, aztán mikor jeleztük, hogy lementettük a honlapon két hétig kint lévő közleményt, gyorsan elismerte, hogy ma reggel javították, és éppen most igyekszik a polgármester úrhoz a kialakult helyzetet megbeszélni, mert mi ma már a sokadik betelefonálók vagyunk ez ügyben…
Igaz az is, hogy most tíz napig föl-alá száguldozhatnak a kukás kocsik a falu egyik részéből a másikba begyűjteni az össze-vissza kirakott lomokat… Igaz az is, hogy hiába újították fel és építették újjá a polgármesteri hivatalt az elmúlt hónapokban, jó lenne most már belül is rendet tenni… Az viszont biztos nem igaz, hogy bárki meg tudná mondani jelenleg a faluban, hol is lakik: „Csömör alsón” vagy „Csömör felsőn”? És Ön, Kedves Csömöri Olvasó, tudja valójában, hogy hol lakik?...
Lomtalanítás ugyanazon a napon Csömör alsó (vagy felső?) részén (Nagy Sándor utca)…
…és Csömör felső (vagy alsó?) részén (Petőfi utca) (Fotók: Csömöri
Hírek)
|