Főoldal
legfrissebb hírek
 

Fókuszban

Hírarchívum
 

Hirdetések

Csömöri vállalkozások
 

Házunk tája

Menetrendek
Csömör falu
Játszótérkép
Fürdőtérkép
Szeméttérkép
 

Rólunk

Civil Szó

• 2010/2
• 2010/1
• 2009/3-4
• 2009/2
• 2009/1
• 2008/4
 

 

Kevesebb képviselőnk lesz
F.I. • Csömöri Hírek 2010. június 22.
 

 
 

A várhatóan október első felében sorra kerülő helyi önkormányzati választás az elmúlt hetek új törvényi rendelkezéseinek értelmében több ponton is eltér majd a korábbi voksolásokhoz képest. 1990 óta minden alkalommal 13 képviselőt választhatott a falu lakossága, ám idén a polgármester mellett mindössze 8 nevet lehet majd beikszelni a szavazólapon: ekkora lesz ugyanis az új képviselő-testület. A létszámcsökkentés hivatalos indoka a kiadások csökkentése, ám egy Csömör nagyságú településen, ahol több képviselő lényegében szakértői feladatokat is ellát, ez a cél nem biztos, hogy megvalósulhat a szakmai munka színvonalának csökkenése nélkül. Másik oldalról viszont kiadásnövekedéssel járhat az az új rendelkezés, miszerint a testületből választott alpolgármesteren kívül képviselői mandátummal nem rendelkező, felkért alpolgármestere is lehet a településnek (az alpolgármester bére jelenleg akkora Csömörön, mint annak az 5 képviselő tiszteletdíjának az együttes összege, akiknek a „pénzét” most megkívánja spórolni az új törvény). A rendelkezés további következménye, hogy várhatóan lényegesen kevesebb képviselő indul majd az önkormányzati választáson (a korábbi években 35–40 képviselőjelölt és 2–4 polgármesterjelölt indult).

A települési önkormányzatokhoz hasonlóan a kisebbségi önkormányzatok képviselői létszáma is csökken. Csömörön négy évvel ezelőtt alakult először kisebbségi önkormányzat: a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat jelenleg 5 választott képviselőből áll, akik maguk közül választották meg elnöküket. Ez a testület ősztől 4 fősre csökken.

Változik a választási kampány néhány szabálya is. Most már nem 72, hanem minimum 60 nappal a kihirdetés után lehet megtartani a választást. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az augusztus első napjaiban hivatalba lépő új köztársasági elnök egyik első intézkedéseként október első felére írja ki a helyhatósági választásokat. Ezzel némiképp lerövidül a hivatalos kampány. Az ajánlószelvények összegyűjtésére azonban lényegesen kevesebb, mindössze 16 nap áll majd rendelkezésre. A kampánycsend ideje is lerövidül: a szavazás előtti napon is lehet kampányolni, a szavazás napján viszont továbbra sem. Nem változik azonban a jelöltséghez szükséges ajánlások száma: a képviselőjelölteknek a választásra jogosult szavazók 1%-ának, polgármesterjelölteknek pedig 3%-ának ajánlása szükséges.


Szóljon hozzá a cikkhez!


vissza a főoldalra

 

 

Hírmozaik

Írjon nekünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!