A Csömöri Civil
Egyesület |
|||
|
Az október 3-án sorra kerülő önkormányzati választásokra jövő héten, augusztus 16-tól kezdik postázni az ajánlószelvényeket. A településen elkezdődik tehát a kopogtató cédula kampány, amelyre a Csömöri Civil Egyesület elsőnek jelentette meg rövid választási programját. A kiadványban már a jelöltek neve is végleges (lásd választási rovatunkat!) Az Egyesület 19 pontban foglalta össze a faluval kapcsolatos célkitűzéseit, amely több tekintetben is hasonló célokat, elveket tartalmaz, mint a négy éve függetlenként induló Fábri István polgármesterjelölt akkori programja. Kiemelt helyet kaptak az ifjúságot, a gyermekeket érintő területek, mint az iskola és az óvoda bővítése, a bölcsődei gondok megoldása, a fiatalok továbbtanulásának támogatása, illetve a húszas-harmincas korosztály szabadidő-eltöltési lehetőségeinek szélesítése. Emellett a fontosabb tervek között szerepel a közlekedésbiztonság megteremtése: a HÉV-átjáró és az iskola előtti tarthatatlan állapotok rendezése, az egész településen zebrák felfestése, a falu és Budapest közötti két bekötő úton kerékpárút építése, továbbá új ötletként a helyi iskolabusz működtetése. Szintén a közlekedés témaköréhez tartozik az éjszakai BKV-buszjárat kivezetése Csömörre. A fentieken túl számos területet (mint pl. egészségügy, környezetvédelem, sport, kulturális élet) érint az egyesület programja. Több pontban taglalja a dokumentum az önkormányzat gazdálkodását. Ezen belül különösen az átláthatóbb gazdálkodást, a saját bevétel növelésének fontosságára utalnak az egyes pontok, illetve a falu eladósodására utal a dokumentum. A Csömöri Civil Egyesület rövid választási programja alább olvasható. A Csömöri Civil
Egyesület 1. A helyi általános iskola alapozza meg a csömöri fiatalok jövőjét, későbbi boldogulását. Szorgalmazni fogjuk, hogy a diákok számára a település mindig a legmagasabb színvonalú oktatási eszközöket, tárgyi feltételeket biztosítsa! Mivel egyre több gyerek tanul az iskolában, ezért szükséges az intézmény tantermeinek bővítése. 2. Az általános iskolából kikerülő diákok szakmaszerzését, közép- és felsőfokú továbbtanulását az önkormányzatnak továbbra is támogatnia kell. A Csömöri Kulturális Alapítvány és a Bursa Hungarica ösztöndíj mellett a fiatalok elhelyezkedését további eszközökkel fogjuk segíteni. 3. Az óvodai férőhelyek bővítése halaszthatatlan feladat! A nemrég átadott új óvoda már most kicsinek bizonyul. Rövid időn belül el kell érni, hogy egyetlen csömöri gyerek se maradjon ki helyhiány miatt a beilleszkedése, fejlődése szempontjából rendkívül fontos közösségi intézményből. Az önkormányzat támogatni fogja a bölcsődei elhelyezést, a későbbikben önálló bölcsőde kialakítását. 4. Megoldjuk a Major úti HÉV-átjárónál és az iskola előtt immár évtizedek óta tarthatatlan közlekedési helyzetet. Kényelmi és közlekedésbiztonsági szempontból kezdeményezzük helyi iskolabusz bevezetését. Emellett sokkal több zebrát alakítunk ki a településen, nem csak a gyermekek, hanem minden gyalogos közlekedő biztonsága érdekében. 5. Össze kell hangolni a HÉV- és buszjáratokat! Elszomorító, és az önkormányzat nagy mulasztása egyben, hogy az agglomerációs települések között Csömör szinte egyedüliként kimaradt az éjszakai tömegközlekedési fejlesztésből. Tárgyalásokat fogunk kezdeményezni a BKV-nál, hogy a fővárosból Csömörre is el lehessen jutni az éjszakai órákban tömegközlekedési eszközzel. A fedett buszmegállók kialakítása szintén elengedhetetlen feladat. 6. Elkezdjük az eddig teljesen elhanyagolt egészségügyi intézmények fejlesztését. Az új védőnői rendelő kialakítása mellett az orvosi rendelők akadálymentesítését el kell végezni, kulturált váróter-meket kell kialakítani. A csömöri önkormányzat kezdeményezni fogja, hogy a körzetben legyen 24 órás orvosi ügyelet! 7. A szociálpolitikai feladatok ellátása az önkormányzati költségvetés jelentős részét teszi ki. Körültekintőbb szociális segélyezési, támogatási gyakorlatot fogunk folytatni. Továbbra is gondot fordítunk az egyedülálló, ellátatlan nyugdíjasokra. Példaértékűnek és támogatandónak tartjuk az Összefogás Ipari Szövetkezet tevékenységét a csökkent munkaképességű, sérült emberek foglalkoztatása terén. 8. A település főútjai és terei váljanak a falu kulturált, esztétikus, kellemes környezetet jelentő, biztonságos útjaivá és közösségi tereivé! Szeméttárolókat, padokat, biztonsági korlátokat, ivó kutakat és virágágyásokat helyezünk ki, s mindezt az ott élő polgárok és vállalkozások, intézmények véleményének, javaslatainak a figyelembevételével. 9. Elkezdjük az új és eddig elhanyagolt településrészek infrastruktúrájának fejlesztését. A Majorszegi dűlőben és ligetben, a Középhegyen és a Kakastelepen a forgalmas utakat szilárd útburkolattal látjuk el. 10. Csömör és a főváros között mindkét bekötőúton kerékpárutat és járdát építünk. A Major útról és a Szabadság útról kivezető utak melletti járda és kerékpárút egyúttal a biztonságos és zökkenőmentes autós közlekedést is szolgálni fogja. 11. Mindent megteszünk az M0-s melletti zajvédő falak megépítése és véderdők telepítése érdekében. Az autós közlekedést nagymértékben segítette az M0-s körgyűrű megépítése. Az önkormányzat és a beruházó együttes mulasztásai miatt azonban a közel lakók mindennapjait megkeserítette a zaj- és a légszennyezés. 12. Megóvjuk a falu erdeit, természeti környezetét! A település egyik legnagyobb értéke a meglévő természeti környezet, amelynek megóvása alapvető kötelessége és érdeke a mindenkori önkormányzatnak és a helyi polgároknak egyaránt. Minden területen támogatjuk a környezetbarát technológiák meghonosítását. A környezet védelme erdeink és vizeink gazdag állatvilágára is jótékony hatással van. Teremtsünk továbbá minden házi- és haszonállat számára megfelelő életkörülményeket! 13. A helyi kulturális élet támogatása a művelődés, a hagyományőrzés és a közösségi élet erősítése szempontjából is különösen fontos. A hagyományőrző csoportok, a nemzetiségi önkormányzatok működését és szerveződését az önkormányzatnak az eddigiekhez hasonlóan segítenie kell. Színvonalas és sokoldalú szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget kell biztosítani a huszas és harmincas korosztály számára is. Különösen fontos az egyházak példaértékű helyi közösségeivel való együttműködés. 14. A csömöri sportlétesítményeknek az itt élők testedzési, sportolási igényeit kell szolgálniuk! Az önkormányzati tulajdonú községi sportkörben döntően a helyi fiataloknak biztosítunk sportolási lehetőséget. Támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek a csömöriek minél szélesebb rétegei számára nyújtanak alkalmat testedzésre. 15. A közbiztonság helyzete alapvetően meghatározza a csömöri polgárok közérzetét. Támogatjuk az ez irányban tett eddigi lépéseket: a körzeti megbízottak munkáját, a civil szervezetek részvételét az éjszakai járőrözésben. A település viszonylagos zártságának fenntartása, az átmenő forgalom visszafogása egyértelműen pozitívan hat a közbiztonságra. 16. Kiszámítható és folyamatos növekedést biztosító helyi gazdaságpolitikát fogunk folytatni. Az iparűzési adó magas arányának fenntartása és a helyi munkahelyek bővítése érdekében külön figyelmet szentelünk a vállalkozási területek bővítésére és a meglévő ipari-kereskedelmi övezetek megfelelő infrastruktúrájára. Hatékonyabb pályázati forrásszerzést és kistérségi együttműködést valósítunk meg. Növeljük a saját bevétel mértékét. A fejlesztések során nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy unokáink számára is élhető, egészséges környezetet biztosíthasson a település. 17. Megszüntetjük a hosszú évek óta tartó pazarlást, és ésszerű gazdálkodást valósítunk meg! Az egész országhoz hasonlóan a mi településünkön is jellemző az ésszerűtlen gazdálkodás, a felelőtlen pénzszórás. A beruházásokat nagyobb pénzügyi fegyelem mellett hajtjuk végre és visszafogjuk a presztízs jellegű kiadásokat. A csömöri adófizetők pénzével részletesen elszámolunk. 18. Tisztább, átláthatóbb közéletet teremtünk Csömörön! A pályázatok esetében szigorúan a törvények szerint és azok szellemében járunk el. Csökkentjük a zárt önkormányzati ülések és a titkosított szerződések számát. Kivizsgáljuk a nagyobb önkormányzati pénzügyeket: a nagy értékű ingatlaneladásokat, a hulladéklerakóra vonatkozó szerződést, a nagyberuházások állandó kerettúllépéseit és az óriási mértékű hitelfelvételt. 19. Mindent megteszünk azért, hogy az itt élőket érdemben bevonjuk a falu ügyeinek intézésébe. Az évente megtartandó egy-két falugyűlés, közmeghallgatás nem alkalmas fórum arra, hogy megismerjük az emberek problémáit és véleményét. Meg kell szólítani a csömöri polgárokat! Személyes találkozókat szervezünk az itt élőkkel, ahol érdemben megvitatjuk egy-egy településrész sajátos problémáit. Minden beruházást (pl. útépítés, terek átépítése, játszótér kialakítása, járdaépítés) a közelben lakók véleményének, javaslatainak figyelembevételével fogunk megvalósítani! A civil szervezetek, egyházak, az intézmények és a cégek képviselőinek részvételével évente településfejlesztési fórumot tartunk. Valósítsuk meg együtt a VÁLTOZÁST CSÖMÖRÖN!
Szóljon hozzá a cikkhez! Tisztelt
Hozzászóló! Hozzászólás időpontja: 2010.08.11 21:03 Tisztelt
Egyesület! Hozzászólás időpontja: 2010.08.10 14:41
|