Főoldal
legfrissebb hírek
 

Fókuszban

Hírarchívum
 

Hirdetések

Csömöri vállalkozások
 

Házunk tája

Menetrendek
Csömör falu
Játszótérkép
Fürdőtérkép
Szeméttérkép
 

Rólunk

Civil Szó

• 2010/2
• 2010/1
• 2009/3-4
• 2009/2
• 2009/1
• 2008/4
 

 

Községi rendezvények augusztus 20-án
F.I. • Csömöri Hírek 2010. augusztus 21.
 

 
 

Két helyszínen zajlottak az idei községi ünnepi rendezvények. A Szlovák ház szabadtéri színpadánál délelőtt 10 órától, idén harmadik alkalommal, ökumenikus imaórára került sor. Szabó Erzsébet, a Csömöri Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke üdvözölte a megjelenteket, külön megköszönve a népviseletbe öltözött „mamikák” részvételét, akik a hétköznapokban is büszkén viselt népviseleti ruhájukkal a maguk természetességükben járulnak hozzá a helyi szlovák hagyományok ápolásához. Ezután Bátovszki György polgármester tartotta meg ünnepi beszédét, melyben Szent István király államalapító tevékenysége kapcsán külön kiemelte az „idegenek” befogadásának fontosságára vonatkozó, fiának, Imre hercegnek címzett intelmeket.

Johann Gyula evangélikus lelkész igét hirdet az Ökumenikus imaórán a Szlovák háznál. Mellette balra Nagy Gyula nyugalmazott református lelkész. Fotó: Csömöri Hírek.

A három történeti egyház helyi közösségeit képviselve Johann Gyula evangélikus lelkész, Nagy Gyula nyugalmazott református lelkész és Görbe József római katolikus plébános rövid igehirdetéseit hallgathatták meg az egybegyűltek. Visszaemlékező felszólalásában érzékletesen elevenítette fel Takács László karnagy a régi csömöriek aratási munkáját. Ezt követően a Vox Animi Énekkar és a Csömöri Római Katolikus Templom Kórusának műsorára került sor. Közös imádság és a Szózat eléneklése zárta az ökumenikus liturgiát.

A Turnovszky István Kertbarát Kör termény- és virág kiállítása elmaradhatatlan része a helyi augusztus 20-i eseményeknek. Fotó: Csömöri Hírek.

A Petőfi Sándor Művelődési Házban délelőtt 11 órától a Turnovszky István Kertbarát Kör hagyományos terménykiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Az ünnepi műsor délután 3 órakor kezdődött a Himnusz eléneklésével. Bátovszki György polgármester megnyitó beszédében az augusztus 20-i ünnep változó történelmi szerepét emelte ki. Az új kenyeret Görbe József római katolikus plébános szentelte meg. Az ünnepség keretében adták át a Csömör Sportjáért díjat néhai Boross Jenőnek, aki évtizedeken keresztül volt a helyi általános iskola testnevelő tanára. A kitüntetést özvegye és fia közösen vette át.

Görbe József római katolikus plébános megszenteli az új kenyeret. Mellette Bátovszki György polgármester. Fotó: Csömöri Hírek.

Az érdeklődők ezután a Nevesincs Színház Theatrum Hungaricum művészeinek műsorát tekinthették meg, majd a kulturális program zárásaként Bagdi Erzsi és Karcagi János nótaénekesek szórakoztatták a közönséget Ökrös Tibor cigányzenekara kíséretében. A közönség a rendezvény végén átvonult a galéria terembe, ahol Bakon Pál és barátainak bonsai kiállítását és Déri Tibor képzőművész alkotásait tekinthették meg – előbbit Szigeti Zoltán önkormányzati képviselő, utóbbit Vetési Edit művészettörténész nyitotta meg.


Kapcsolódó cikkek:

A rendezvények részletes programja
Az Ökumenikus Imaóra programja


Szóljon hozzá a cikkhez!



vissza a főoldalra

 

 

Hírmozaik

Írjon nekünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!