Fábri kihívta Vellát vitára |
|||
|
Csütörtökön reggel küldte el Fábri István, a Csömöri Civil Egyesület polgármesterjelöltje azt a levelet, amelyben nyilvános vitára hívta ki Vella Nándort, a megyei közgyűlés MDF-es politikusát, a jelenleg FIDESZ-KDNP színekben induló alpolgármestert. A településen már 1990-ben is rendeztek hasonló jellegű választási fórumot, és azóta minden alkalommal sor került a polgármesteri székért harcba induló jelöltek vitájára. A rendszerint nagy érdeklődés mellett, zsúfolt ház előtt zajló eseménynek a helyi Petőfi Sándor Művelődési Ház szokott otthont adni, mint ahogy most is ezt javasolja Fábri. A pártoktól függetlenül, civil egyesületi színekben – ahogy szórólapján szerepel: „csömöri színekben” – induló 42 éves szociológus-társadalomkutató levelében gratulált a jelöltség elnyeréséhez Vellának, és felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg mindössze két helyi csoportosulás tudott a polgármesterjelölt mellett 8 fős, azaz a teljes testületi összetételre vonatkozó képviselőjelölti listát felállítani. A rendezvény formájára vonatkozó javaslat a helyben már jól bevált gyakorlatot tartja szem előtt: amellett, hogy egymás elképzeléseit, programját vitatják meg a felek, a fórum nagy részét a gyors kérdés-válaszok teszik ki, amelyben a jelenlévő választópolgároknak lehetőségük van teljesen szabadon feltenni kérdéseiket. Amennyiben a kihívott fél a felkérést elfogadja, várhatóan szeptember második felében kerül sor a két polgármesterjelölt nyilvános vitájára. Fábri István levele itt olvasható:
Vella Nándor
Tisztelt Polgármesterjelölt Úr! Engedje meg, hogy ezúton gratuláljak Önnek ahhoz, hogy a csömöri polgárok ajánlószel-vényükkel támogatták a helyi önkormányzati választáson való indulását és hivatalosan is polgármesterjelölt lett. Az októberi választásra két számottevő közéleti csoport kínál alternatívát a nagyközség választópolgárainak: a FIDESZ-KDNP helyi koalíciója és a Csömöri Civil Egyesület. Mindketten polgármesterjelöltet és „teljes”, 8 fős képviselőjelölti csapatot állítottak fel. Meggyőződésem, hogy Csömör nagyközség fejlődését, az eltérő nézetek ütköztetését és a választópolgárok jobb tájékoztatását szolgálná, ha a helyi választási hagyományoknak megfelelően most is sor kerülne egy olyan fórumra, ahol a két csoport vezetője nyilváno-san vitatná meg a falu fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit. Mindezen célokat szem előtt tartva ezúton is meghívom Önt nyilvános vitára! A vitára készen állok az önkormányzati választási kampány utolsó két hetének bármely estéjén, azaz 2010. szeptember 20. és október 1. között. A vita javasolt helyszíne: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör. A vita formája: a csömöri polgárok előtt és részvételükkel zajló, moderált beszélgetés. Csömör, 2010. szeptember 2. Várva pozitív válaszát, üdvözlettel: Fábri István s. k.
Szóljon hozzá a cikkhez!
|