Főoldal
legfrissebb hírek
 

Fókuszban

Hírarchívum
 

Hirdetések

Csömöri vállalkozások
 

Házunk tája

Menetrendek
Csömör falu
Játszótérkép
Fürdőtérkép
Szeméttérkép
 

Rólunk

Civil Szó

• 2010/2
• 2010/1
• 2009/3-4
• 2009/2
• 2009/1
• 2008/4
 

 

Olvasói levél
Mi lesz veled, csömöri női kézilabda?
Rédei János, a Csömör női kézilabda-csapatának (volt) technikai vezetője
Csömöri Hírek, 2011. augusztus 3.
 

 
 

2011. július 19-én született egy döntés Csömörön. Egy döntés, melyet Fábri István polgármester, Tihanyi Ferenc sportért felelős önkörmányzati képviselő, Bagyánszki Zsolt a csömöri férfi kézilabda szakosztály utánpótlásedzője és Válé Flórián, a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója hozott meg. Ezzel a döntéssel pedig ki tudja mennyi időre tetszhalott állapotba taszították, vagy ha úgy tetszik visszafejlesztve hibernálták a csömöri női kézilabdát, megfosztva a töretlen szakmai fejlődés lehetőségétől.

Azonban eddig az igencsak elkeserítő végkifejletig történt egy és más, melyen érdemes végigmenni, hogy a kívülállók számára is láthatóvá és egyértelművé váljanak az összefüggések, és megértsék sokak - játékosok, korábbi vezetők és szurkolók - jogos felháborodását!

Kezdődött azzal, hogy az illetékesek május végére ígértek tájékoztatást a csömöri sportszakosztályoknak arról, hogy az idei költségvetési év második felére - mely egyben a 2011/12-es bajnoki szezon első féléve, őszi idénye is - mekkora támogatásra számíthatnak az önkormányzat részéről. Nos, ez a tájékoztató majd egy hónapot késett, tehát június végén, a következő bajnoki évadra való nevezési határidő lejárta előtti napokban mindössze egyetlen dolog volt biztos a női szakággal kapcsolatban. Az, hogy a második félévre megszavazott önkormányzati támogatás nevetséges összege miatt - míg az ugyancsak NB I/B-s férfi szakosztály 4, addig a női mindösszesen 1(!) millió forintot kapott! - a másodosztályt képtelen lesz vállalni az együttes! Abban azonban okkal reménykedtek játékosok (úgy a felnőtt, mint az ifjúsági együttes jelen lévő - csömöri és nem csömöri! - tagjai egyöntetűen kiálltak emellett a sportcsarnokban a Fábri István, Tihanyi Ferenc és Válé Flórián jelenlétében megtartott egyeztetésen) és vezetők (jelen esetben én) egyaránt, hogy a bíztatóan alakuló szponzori tárgyalások (június végére sikerült tető alá hozni egy megállapodást a Forbo Flooring Systems magyarországi képviselőjével egy 1 milliós összegű támogatásról) eredményeként a harmadosztályban, az NB II-ben talán elindulhat a csapat. Bízva abban, hogy a már meglévő 2 millió forint mellett az önkormányzat a második bajnoki félévre, azaz a 2012.januárja és júniusa közötti időszakra is biztosítja a legalább 1 millió forintos támogatást; valamint hogy a felsorolt összegek mellett az újonnan bevezetésre kerülő tagdíjak (a tervek utolsó információim szerint 2-3 ezer forint/fő havi összegről szóltak, és nyugodtan számolhatunk - pardon: számolhattunk volna... - legalább 30-35 igazolt sportolóval) összegéből együttesen meg lehetett volna teremteni a szükséges anyagi feltételeket - nem is beszélve a további lehetséges szponzorokkal folytatott egyeztetésekről (és akkor a szintén tervbe vett támogatói kártya-rendszerből származó esetleges bevételről még nem is szóltunk! De említhetném Fábri István polgármester azon igéretét is, melyet még tavaly decemberben a csapat évzáró bankettjén tett, s melyben hatékonyabb önkormányzati lobbival ígért támogató-szerzést többek között a női kézilabdásoknak is)! Mert azt tudni kell, hogy az amatőr alapokon (a játékosok nem kapnak semmilyen juttatást) zajló NB II-ben egy bajnoki évad 3.5-4 millió forintból zökkenőmentesen kihozható. És nem kell nagy matematikai tudás kiszámolni, mekkora összegről is beszélünk - már megint pardon: beszélhettünk volna... - jelen esetben!

Sajnos azonban ezen a ponton közbeszóltak bizonyos "egyéni és közösségi" érdekek (igazából nem tudni pontosan kié és azt sem, miért, de nem is ez a lényeg!)... Azzal az indokkal, hogy elégtelen az NB II-ben kötelezően indítandó junior csapat létszáma, a fentebb már említett összetételű "bizottság" úgy határozott ahogy, és sutba dobva minden korábbi erőfeszítést, "hatalmi szóval" a megyei bajnokságba (a másodosztályból a negyedosztályba!) száműzte a csapatot (hivatkoztak még az illetékesek a bizonytalan pénzügyi háttérre is, ezzel azonban a fentebb felsorolt tételek és az összeg miatt nem tudok egyetérteni)! Azt azonban sejtem, hogy melyik tételt "érezték" bizonytalannak - és aki tud a sorok között olvasni, az maga is sejtheti, mire gondolok... Történt mindez az időközben Válé Flórián által lefolytatott tárgyalások ellenére, melyeken az ügyvezető igazgató kifejezte abbéli szándékunkat a szövetség illetékeseinek, hogy ha megvannak a szükséges feltételek, akkor a női csapat a harmadosztályban (NB II) szeretne indulni, és ezek után a Magyar Kézilabda Szövetség Versenybizottsága úgy készítette el a csoportbeosztásokat, hogy abban szerepelt a Csömör KSK is!

És itt álljunk is meg egy szóra! Fontosnak tartom ugyanis bővebben kifejteni a történteket és megvilágítani a valóságot, mert vannak olyan tények, melyek nem jutottak/juthattak(...) a közvélemény tudomására! Az az indoklás (mely megjelent a csomor.hu-n is, tehát egyáltalán nem légből kapott állítás!), hogy elégtelen az NB II-ben kötelezően indítandó junior csapat létszáma, egész egyszerűen nem állja meg a helyét, mert nem fedi a valóságot (használhatnék keményebb kifejezést is, de vagyok annyira jólnevelt, hogy ha nem muszáj, akkor nem teszem!)! Jómagam ugyanis egy 15 névből álló listát küldtem el Válé Flórián ügyvezető igazgatónak (és ezen csak azok a fix emberek szerepeltek, akiket név szerint ismerünk, és akik közül a végső döntésig 10-en már vissza is jeleztek, és pozitív választ adtak, mely szerint NB II-ben visszatérnének, illetve maradnának); és mindenképpen meg kell említeni azt a 6-8 embert is, akiket a különböző játékosok - iskola- és csapattársak, barátnők - tudtak volna Csömörre csábítani! És valószínűleg további utánpótlás-kézilabdázók is érkeztek volna még, ha nem születik meg ez az elsietett, szakmailag és anyagilag egyaránt nehezen indokolható döntés! (Ráadásul többen közülük még ifjúsági és serdülő korúak, ami azt jelenti, hogy vannak közöttük olyanok, akiknek 1, 2, 3, vagy akár ennél is több évük van még a junior keretben való szereplésre! Tehát legtöbben a jövőt képviselhették volna nálunk még hosszú ideig - de ezt a legtöbben már máshol teszik majd meg, köszönhetően ennek a döntésnek!)

Kimondva-kimondatlanul benne van többekben az is, hogy legyenek többségben a csömöriek a csapatban, és ezzel nincs is semmi baj az égvilágon! Nos, a lehetséges jövő évi keret összeállításánál a felnőttek esetében nagyon efelé hajlott a helyzet, miután a 17 játékosból (akik szívesen játszottak volna a csapatban) legalább 10 (jelenlegi vagy korábbi, mert vannak köztük olyanok is, akik elköltöztek Csömörről, illetve eligazoltak más csapatokba!) csömöri lett volna! Sajnos azzal nem lehet vitatkozni, hogy az utánpótlás terén már korántsem ilyen jó a helyzet a helyiek létszámát illetően (hogy kik és miért hanyagolták el annak idején az utánpótlás-nevelés helyzetét, abba most inkább ne menjünk bele, mert az a téma megérne egy külön cikket is akár), de többek szájából elhangzottak olyan tervek is, melyekben kistérségi együttműködést terveznek az illetékesek a környező településekkel a sportéletben! Ebben az esetben viszont nem egészen értem, hogy mi a baj például a kistarcsai, kerepesi, gödöllői vagy akár a közeli budapesti kerületekből érkező játékosokkal (merthogy a csomor.hu oldalon megjelent cikkben kitétel volt ez is - bár a szövegből nem derült ki egyértelműen számomra, hogy a serdülő és ifjúsági játékosokra gondol-e a szerző -, és nem egészen éreztem úgy, hogy pozitív értelemben használta a megállapítást...)

És akkor "szakmázzunk" egy kicsit! A csomor.hu oldalon megjelent "Továbbra is lesz női kézilabda Csömörön" című írásban olvashatjuk, hogy "A megyei osztályban ifjúsági csapatot nem kell indítani, ám az utánpótlás továbbra is kiemelt terület marad női vonalon, hiszen a gyermek (serdülő) kézilabdát továbbra is működtetni kívánja az új sportvezetés"... Pár észerevétel és felvetés ezzel kapccolatban!

1.Ha nem indítanak utánpótlás csapatot a megyei bajnokságban, akkor hol kívánják versenyeztetmi a serdülőket? Mert az Országos Nyílt Serdülő Bajnokság nevezési határideje lejárt, az Erima Országos Gyermekbajnokság pedig nem jelent annyi mérkőzést - és semmilyen más, ad-hoc jelleggel megszervezett torna sem! - , mint bármelyik osztályú bajnoki rendszer, tehát a gyerekek a rendszeres edzések mellett nem szokhatnak hozzá a rendszeres meccsterheléshez. (És csak mellékesen jegyzem meg: a Pest megyei bajnokságban van a serdülő korosztály számára kiírt pontvadászat is!) 2.Ha pedig a felnőtt csapat esetleg megnyerné saját bajnokságát, és ezzel jogot szerezne az NB II-ben való indulásra, akkor bizony bajban lennének az illetékeseink! Mert a Pest Megyei Kézilabda Szövetség 2011/12-es bajnokságra készített versenykiírásában egyértelműen szerepel, hogy azt a csapatot kívánják felterjeszteni a magasabb osztályú szereplésre, amelyik utánpótlás szinten a legjobban teljesít, tehát vagy van a megyében szereplő utánpótlás csapata; vagy indul az Országos Nyílt Serdülő Bajnokságban. És jelen állás szerint ugye ezen két feltétel közül a Csömör egyiknek sem felelne meg! 3.Ugyanakkor ismerve a megyei bajnokság színvonalát, ott minőségi nevelő munkát végezni hosszú távon lehetetlen - és ezt minden bántó szándék nélkül, egészen reálisan és tisztán gondolkozva mondom! Az egyetlen ésszerű megoldás csak az lehet - már persze ha valóban komolyan kívánják venni az utánpótlás-nevelés kérdését! -, hogy a lehető legrövidebb időn belül visza kell jutni a csapatnak legalább az NB II-be, mert ott azért már valamelyest csak magasabb a szakmai színvonal! (És higgyék el a tisztelt olvasók, hogy miután 10 éve tevékenykedem játékvezetőként az első osztálytól, az NB I-től kezdve egészen a megyei pontvadászatig, tehát a negyedosztályig, nagyon is jól tudom, miről beszélek!)

De akkor arról még nem is ejtettünk szót, hogy felvetődött az a lehetőség is, hogy megszüntetik Csömörön a női kézilabdát (ezt maga Fábri István polgármester is elismerte a fentebb már említett egyeztetésen!)! De kérdem én: vajon kinek a fejéből pattant ki ez az ötlet? Mert ha úton-útfélen arról beszélünk, hogy mennyire egészséges és hasznos elfoglaltság a sport, illetve tudjuk, hogy a jelenlegi kormány kiemelt ügyként kezeli a látvány-csapatsportok (közöttük a kézilabda) támogatását, akkor ki az az elvetemült, aki ilyen böszmeségeket talál ki? És ha már felmerült ilyen eshetőség, akkor hogyan hihetjük el a továbbiakban azt, amit a fentebb említett és idézett cikkben olvashatunk, hogy fontosnak tartják és kiemelten kezelik majd az utánpótlás-nevelést az új vezetők?

Tény és való, hogy voltak olyan döntések és folyamatok az elmúlt időszakban (egészen az "újkori" kezdetektől, az 1997/98-as újjáalakulás óta) a csömöri női kézilabda szakosztály életében, melyek hibásak és rosszak voltak (de ilyenek mindig és mindenhol voltak, vannak és lesznek is)! Ezt nem tagadhatom és nem is tagadom én sem, aki 13 évig dolgoztam a csapat mellett, tehát elhiheti mindenki, hogy volt és van is rálátásom a dolgokra! Azonban a "bosszúálló" megszüntetés, vagy az ésszerűtlen visszafejlesztés és tönkretétel nem egészen ugyanazt jelenti, mint a racionalizálás! Márpedig itt pontosan azt akarják beadni az illetékesek a település lakosságának, hogy ők csak racionalizálni kívánják a női szakosztály működését, pedig korántsem ez történik, hanem módszeres leépítés!

Jómagam pedig egyfelől nem kívánok ehhez a racionalizálásnak álcázott leépítési-tönkretételi folyamathoz meggyőződést és elveket sutba dobva asszisztálni, hiteltelenné téve a korábbi évek munkáját; másfelől pedig miután a fentebb felsoroltak miatt egyáltalán nem látom biztosítottnak a zavartalan, építő jellegű szakmai munka feltételeit, ezért - bármennyire is nehéz és fájdalmas döntés volt ez számomra ilyen hosszú idő után! - július 21-ei hatállyal lemondtam a női kézilabda szakosztálynál betöltött technikai vezetői és intézői tisztségemről. És ameddig nem normalizálódik a helyzet, illetőleg az ügymenet és a szakmai munka nem kerül vissza a rendes kerékvágásba, addig a továbbiakban sem kívánok semmilyen jellegű munkát végezni a csömöri kézilabdaéletben (mert attól tartok - bár ne lenne, és szívből kívánom, hogy ne is legyen igazam! -, hogy a romlás sajnálatos módon előbb-utóbb el fogja érni a férfi kézilabda szakosztályt is!), maradok pusztán szimpatizáns és szurkoló!

Hajrá Csömör! 


Szóljon hozzá a cikkhez!


Szerkesztőségi közlemény: Szerda estig nem leszünk gépközelben, az eközben érkezett hozzászólásokat csak utána tudjuk felrakni. Köszönjük megértésüket.

Hozzászólás időpontja: 2011.08.15 05:10


Tisztelt 23.10-es hozzászóló!
Ha jól veszem ki a szavaiból, akkor
1.önnek az égvilágon semmi köze a sporthoz (urambocsá még utálhatja is...),
2.ön szerint azt a csömöri csapatot sem kellene támogatnia az önkormánmyzatnak, amelyik a Pest megyei bajnokságban indul a 2011/12-es szezonban; és várhatóan többségében csömöriekből áll majd? Mert csak hogy tudja: a negyedosztályú bajnokság is versenysport, bár az igaz, hogy alacsonyabb szintű, mint az NB I/B!
És úgy vélem, hogy az ön által említett 100 ember (bár szeretném felvilágosítani, hogy azért többen vannak!) is megérdemli, hogy megkapja, amit szeretne!
És csak a tisztán látás végett: az NB I/B-s csapatban is voltak csömöriek, akik - hála a csapat visszaléptetésének a megyébe! - szinte biztosan távoznak más egyesületekbe (ha igényli, szívesen szolgálok nevekkel)!
Ja: és akkor az még szóba sem került, hogy ha jól értem, akkor ön szerint el kellene venni minden önkormányzati támogatást a férfi kézilabdásoktól, a női és férfi teremfocistáktól, a kerékpárosoktól és az asztaliteniszezőktől is - első mondatából legalábbis ezt olvastam ki!
Ha gondolja, szívesen összehozom a csapatok edzőivel és vezetőivel, vesse fel nekik is nagyszerű ötletét... Bár én az ön helyében ezt inkább nem erőltetném, mert aligha aratna osztatlan tetszést!
Tisztelettel:

Rédei János

Hozzászólás időpontja: 2011.08.15 00:22


Csak azt tudnám, hogy az Önkormányzat miért ad bármennyi pénzt a versenysportra még most is?! Közpénzt profi sportra csak a kommunista országokban és utódállamaikban áldoznak.

Női kézilabda Csömörön? A 9 ezer csömöriből maximum 100 embert érdekelhet (beleértve a családtagokat is). Megnéztem a női NBI/B. Keleti csoportját: fantasztikus! Olyan csapatokkal játszathattak volna a csömöri lányok (pontosabban az "idegenlégiósok"), mint pl. a Debrecen II. (a hajdúságiak második csapata), a Kiskundorozsma KSE, a Csorvási SK,a Hajdúnánás Termál SC vagy a FŐGÁZ-Gázművek MTE. Micsoda nevek, nem semmi, na, valljuk meg! Ezért megérte volna milliókat áldozni, nem kérdés. De ha mondjuk idén a Nyugati Csoportban játszhattak volna, akkor olyan neves csapatokat láthatott volna a hazai nagyérdemű, mint pl. a Siófok KC-Galerius Fürdő II….:).

Hozzászólás időpontja: 2011.08.14 23:10


Niki nem veletek van.engem nem érdekel ki játszik.nem engem törnek össze majd a pályán mert olyan gyenge a megyei szint hogy ott inkább ütnek mint kézilabdáznak.én is védenék még csömöri színekbe de időm kevés meg vannak akik ezt jobban csinálják magasabb szinten.volt azért pénz rá és a lányok nem kaptak sokat de szívből játszottak.ti abból fogtok lehet de színvonal nem mindegy.volt egy bajnok csapat most meg lesz egy uli-buli gárda.

Hozzászólás időpontja: 2011.08.14 20:26


Válé Flórián, a Csömöri Sport és Szabadidő-szervező Nonprofit Kft. ügyvezetője a fenti nyílt levélre írott válasza közzétételére kérte szerkesztőségünket. Írása itt olvasható.

A szerkesztőség

Hozzászólás időpontja: 2011.08.12 20:42


Tisztelt szerkesztőség, Kedves Enikő!
Tudom, nem lenne szerencsés és nem is szeretném, ha csak rólam szólna ennek a cikknek az oldala; és az én reakcióim szerepelnének legtöbbször itt; mégis úgy vélem, hogy a kialakult helyzetben újra "jelentkeznem kellett"!
Köszönöm a szerkesztőség valóban korrekt hozzáállását, melyet levelemmel és a reakciókkal kapcsolatban tanusít - dacára annak, hogy sokmindenben bizonyára nem értünk egyet, és nem egy oldalon állunk!
Enikő: neked is köszönöm a véleményedet, hiszen több általad leírt ténnyel is segítettél "tisztába tenni" a csömöri női kézilabda körül az utóbbi hetekben-hónapokban kialakult helyzetet!
Ugyanakkor úgy vélem - bármennyire is helyesnek tartom és magaménak érzem a "vélemények ütköztetésének elvét" -, nem lenne szerencsés, ha esetleg "személyeskedés alakulna ki" bárkik között az írásom kapcsán!
Célom jóval inkább az volt és az jelenleg is, hogy felhívjam a figyelmet a kialakult áldatlan állapotokra, megoldásokat keressek a problémákra - összefogva mindenkivel, aki ésszerűen, igazságosan, a települést és annak sportéletét minnél jobban szem előtt tartva törelszik azok rendezésére!

Rédei János

Hozzászólás időpontja: 2011.08.12 13:34


Azzal,h ezt írtam reagáltam vki más hozzászólásához.Szintén Rédei János védelmére,ezért vettem "támadásnak" az önök részéről ezt a hozzászólást.Szerintem ez érthető.Az arrogancia nem itt kezdődik;)
De ennek a fórumnak nem ez a lényege.
További szép napot kívánok!

Hozzászólás időpontja: 2011.08.12 12:01


Kedves Enikő, természetesen magunk is tisztában vagyunk vele, hogy nem a lényeget emeltük ki hozzászólásából, de ez nem is a mi tisztünk, hanem az itt vitázó hozzászólóké. Mi, mint az „apró” szóval hangsúlyoztuk, csupán egyetlen ténybeli javítást akartunk eszközölni, nehogy valaki ebbe kössön bele. Úgy véljük, hogy eddigi munkánkkal, azzal, hogy helyet adtunk Rédei János nyílt levelének és egyetlen minősíthetetlen hangú hozzászólás kivételével valamennyi pro és kontra kommentnek, mi maximálisan megtettük a dolgunkat, és nem szolgáltunk rá iménti hozzászólásának arroganciájára.

A szerkesztőség

Hozzászólás időpontja: 2011.08.12 11:44


Tisztelt szerkesztőség!
Örülök,h a lényeget sikerült kiemelni...De valóban nincs "aláírva" de tényleg ott szerepel a szerzőnél a neve (ugyanakkor szerintem nem az az 1.amit itt megnéznek az emberek,hanem a tartalom)

Hozzászólás időpontja: 2011.08.12 11:19


Kedves Enikő, csak egy apró helyesbítés Rédei János védelmében: ő igenis aláírta nyílt levelét, neve ott szerepel a szerző szokásos helyén, közvetlenül a cím alatt.

A szerkesztőség

Hozzászólás időpontja: 2011.08.12 11:04


Elkapott a hév az írásban,még mielőtt szó érné a ház elejét.Dobos Enikő voltam a legutóbbi bejegyzéssel.

Hozzászólás időpontja: 2011.08.12 10:25


Tisztelt kommentáló közönség!

Személy szerint csak azt sajnálom,h amikor a női kézilabda sorsáról kellett dönteni akkor senki(tisztelet a kivételnek és külön köszönet Rédeinek)nem tett semmit.
A Rédei Jani valóban nem írta alá a cikkét,de aki csak egy kicsit is foglalkozik a kézilabdával csömörön,egyből tudta,h ő írta.
A csarnok állapotáról meg csak annyit szólnék,h szerintem teljesen jó.Ha valakinek ez nem tetszik,hát nosza építtessen újat,nem lesz harag érte. De annyit elárulok,h nincs még egy ilyen barátságos hely mint Csömör (voltam már pár helyen),ahol bárki meglát mosolyog rám,és nem mellesleg megjegyzem,h nem túl szokványos a csarnokokban szekrény a játékosoknak ill. a konditerem is néhol 1 medicinlabdából áll kb.A pálya minősége sem rossz (nem 1szer csúsztam végig rajta).
Amondó vagyok,h hibázni emberi dolog,csak akkor ne a másikat okoljuk érte és főleg ne az előttünk lévőt hordjuk le úgy,h nincs is jelen.
Nekem személy szerint az esett rosszul,h átvertek minket.Mert mi mindent megtettünk azért,h vállalhassuk az NB2-t (itt utánpótlás toborzásra gondolok).Amire már a nevezés is megvolt (fent is volt a worldhandball.com-on)és kapjuk az utolsó utáni pillanatban az üzenetet,h "bocsi megye". Ezzel csak az volt a gond,h nehéz július utolsó hetében csapatot találni (mert többnyire akkor már alapoznak a csapatok)illetve,h többen hülyét csináltunk magunkból (az ide "csalogatott játékosok előtt).És amikor ezt megmertem kérdezni,h miért volt mindennek az oka a Rédei volt állítólag ő találta ki,h akkor oké az NB2 (és a szövetség gépét is meghackelte ezek szerint,mivel mint említettem ott szerepelt a Csömör KSK az NB2es nevezők között).Persze velem beszéltek úgy mint egy utolsó ***-tal,és engem támadott mindenki.Csak mert zavarja a mai napig az igazságérzetemet.Sokkal korrektebb lett volna,ha aztmondják megye és kész.
Azt meg pláne nem értem,h nekünk azt mondták,h már most több pénz van mint tavaly volt (hála 1új szponzornak)és fizetés sem lesz + tagdíjat vezetnek be.Kérdem én,akkor hogy nem sikerül NB2-ben indulni???:O
kapásból 12 játékos tudok aki vállalta volna az indulást (ifiben,le is adtam a névsort)+ígértek még egy iskola csapatból legalább 3 játékost.Ez pár nap termése volt,augusztusig akár egy 20fős keret is lehetett volna.

Más felől megértem azokat a csömörieket akik csak hobbi szinten szeretnék űzni ezt a sportot és jó lenne ha csak csömöri lenne a csapatban vagy legalább a fele legyen csömöri.Szerintem az NB2 még nem olyan szint amit ne lehetne hobbinak nevezni,mégis színvonalasabb (és kevésbé sérülés veszélyes mint a megye).Azéert meg nem minket kell utálni mert alig van csömöri a csapatban.Nincs olyan ember aki a társaság miatt ment volna el,mivel ez egy nagyon jó társaság.Ha újak jöttek is befogadtuk őket,nem volt ezzel baj úgy gondolom (még ha csak edzeni is jöttek le/vissza pl.: Csilláék).
A szurkolókról meg csak annyit,aki igazán szeret egy csapatot bármikor,bárhol ott van vele...Talán ami "gond" lehet az az,h sűrűn cserélődött a csapat.De most ezen is lehetett volna változtatni,ugyanis akik itt maradtak volna a csapatért,csömörért és nem a pénzért tették volna ezt,ergo amíg csak lehetett volna maradtunk volna.Teljes mértékben egyetértek a Som testvérekkel!

Minden estre sok sikert kívánok Nektek!!!Fogunk még találkozni!;) és még egyszer KÖSZÖNJÜK Jani!!!:)

Hozzászólás időpontja: 2011.08.11 10:11


Kedves Rédei János!
Én tudom, hogy voltak/vannak csömöri játékosok is, de mi ez ahhoz képest, amikor a csapat 50, vagy urambocsá' 100%-a csömöri játékosokból állt?! Mert akkor még elmentek szurkolni azok is, akiket egyébként annyira nem érdekelt a kézilabda, mert mindenkinek volt min. egy rokona, szomszédja, barátja, akiért érdemes volt elmenni...
Egyik hozzászólásában azt írta, fel tudná sorolni, kik jártak szurkolóként meccsre... Számomra sokkal meggyőzőbb lenne, ha nem tudná felsorolni, mert annyian jártak, hogy számon se lehet tartani!
Az eredményekről pedig: én elhiszem, hogy sportberkekben ezek meggyőző eredmények, de a nagyközönség számára nem azok, legalábbis annyira nem, hogy éves szinten milliókat kellene rászánni közpénzből. Ha pedig olyan meggyőzőek az eredmények, akkor könnyen össze lehetne szedni "csak kétmilliót" szponzoroktól...
-gc-

Hozzászólás időpontja: 2011.08.11 11:43


Tudod Krisztián én vállalom, valószínűleg labdaszedő lehetnék egy NB1-es csapatban, de korábban amikor ide jöttem játszani nem voltam az, mégis idejöttem. Sok minden történt, de a tény az tény elmentem innen és abba is hagytam a kézilabdát, azt miért tettem mindegy. Egy a lényeg, rég óta szerettem volna játszani, akár csak hobbi szinten is, de nem találtam megfelelő alternatívát, ide pedig már nem akartam lejönni, mert még edzés szinten is kinéztek volna, hiszen kihagytam jó pár évet. Egyáltalán nem vagyok/voltam ellene a csömöri női kézilabdának, de örülök, hogy újból van lehetőségem kézilabdázni. Nem vágyom nagy dolgokra, csak hogy tartozhassak egy magaménak érzett csapathoz, harcolhassak valamiért szívvel-lélekkel, még akkor is ha ez sokaknak nem tetszik, mert alacsony osztályban játszik a csapat. Hozzáteszem a megye meccsein szívesen leszek labdaszedő, mert valószínű már ide sem férek be, de örömmel teszem:D
Egy dolgot viszont el kell fogadni, ha valamire nincs pénz akkor nincs. Abból kell gazdálkodni ami van, előbb-utóbb lehet, hogy lesz ismét lehetőség magasabb szintre jutni, támogatókat találni stb.... az idő sok mindent megold. Fabók Niki

Hozzászólás időpontja: 2011.08.10 18:09


Tisztelt - gc -!
Néhány észrevétel az írásával kapcsolatban.
"...egyrészt nem helyi játékosok voltak..." - Azért azt tudni kell, hogy úgy a férfi, mint a női csapatban akadtak csömöri játékosok, bár valóban nem ők voltak többségben, tehát az, amit ön kijelentett, hibás általánosítás.
"...másrészt pedig nem öregbítették a település hírnevét a teljesítményükkel..." - Erre válaszul néhány adat az elmúlt évekből: férfi kézilabdásaink szerepeltek az első osztályban (NB I), ahol a következő helyezéseket érték el: 2001/2002. - 11., 2003/2004. - 8., 2004/2005. - 8.,2005/2006. - 11.; és olyan együtteseket láttak vendégül, mint például a Veszprém, a Szeged, vagy az akkor még nagy csapatnak számító Dunaújváros és Győr. Szerepeltek a Magyar Kupa 4-es döntőjében (2003., 2005. - mindkét alkalommal 4.helyezést értek el.), illetőleg a Kupagyőztesek Európa Kupájában (2003/2004. - az ukrán Portovik Juzsnij mindössze öt gólos összesítéssel jutott tovább ellenük a két mérkőzésen.);
A női együttes három alkalommal végzett dobogón a másodosztály (NB I/B) Keleti Csoportjában: 2006. - 2., 2007. - 3., 2008. - 1.(bajnok)! - ekkor csupán a megfelelő pénzügyi háttér megléte akadályozta meg az NB I-es indulást; eljutottak a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé (2004.), és többek között olyan NB I-es együtteseket "hoztak" Csömörre a kupában, mint például a Spartacus, a Vasas, a Békéscsaba, a székesfehérvéri Cornexi, a Debrecen, a Dunaújváros és a Vác.
És szerény véleményem szerint a felsorolt eredmények és helyezések igenis beleférnek a "hírnévöregbítés" kategóriájába!
És azt is elhiheti, hogy ésszerű, átgondolt, szakmailag jól megalapozott rendszer esetén jól megfért volna (megférne...) egymás mellett a profi versenysport (bár először is igazából tisztázni kellene, mit értünk a "profi" szó jelentésén ebben az esetben...) és a tömegsport is! Ebben bizonyára hibázott az előző vezetés is, de a jelenlegi sajnos még többet - többet és rövidebb idő alatt, mint elődeik, és ez a legrosszabb!

Rédei János

Hozzászólás időpontja: 2011.08.10 14:18


Valóban bátor bekeményítés szerintem is, nem is kell 1-2 évet várni, már most világosan látható, hogy menyire is érvényesül a „közérdek”, a választók érdekeit szolgáló hatékony intézkedések sora! (Vonatkozó hatályos jogállás képviselők megbízásáról.)
Érdeklődve várom, mikor lesz öröm vagy profi kosárlabdánk is a csarnokban, HITgyüli tréning, vásározás ...

Régi CSÖMÖR drukker

Hozzászólás időpontja: 2011.08.09 21:33


Nagyon bátor döntéseket hozott a jelenlegi vezetés, hiszen lehetett előre látni, hogy sokan felháborodnak majd az "alanyi jogon" járó tankönyvtámogatás miatt, vagy a profi sport támogatásának megvonása miatt.
Bátor, ugyanakkor szerintem előremutató döntések ezek, mert felvállalták azt, hogy most egyszerűen mások a prioritások, mint régen, még akkor is, ha ez sokakat bánt.
Mert miről is van szó? Hogy azok a szülők, akik egyébként ki tudják fizetni, nem kapnak meg évente néhány ezer Ft-os támogatást, helyette viszont - pl. - 25 anyuka el tud menni dolgozni, az adójuk egy része helyben marad; vagy az a pénz, amit most nem osztanak vissza tankönyvre, nagyon jól fog jönni, ha lesz egy kedvező konstrukciójú pályázat az iskolaépület felújítására - amiből ugyanazok a gyerekek fognak majd profitálni.
A sport esetében pedig igenis sokakat irritált, hogy összességében nagyon sok pénz ment el olyan csapatokra, ahol egyrészt nem helyi játékosok voltak, másrészt pedig nem öregbítették a település hírnevét a teljesítményükkel. Arról nem beszélve, hogy annyi profi csapat volt, hogy az egyszerű csömöri polgároknak már nem jutott hely az állítólag irigyelt sportcsarnokban - aminek az állapota szintén igencsak leromlott - mert folyton edzett vagy versenyzett valamelyik csapat.
A jelenlegi vezetés felvállalta azt, hogy a tömegsporté a prioritás, mert ha az emberek nem járnak el tömegesen a meccsekre, mint régen, a csömöri kézilabda fénykorában, akkor "legalább" sportolni járhassanak el a csarnokba. Szerintem egyáltalán nem baj az, ha olyanok kapnak lehetőséget a sportolásra, akiknek esélyük sincs a profi versenysportra, mert nekik is szükségük van a mozgásra - sőt, igazán nekik van szükségük, mert az idegenlégiós játékost leszerződtetik majd valahol, ő játszhat tovább, de helyette a csömöri lányok-asszonyok játszhatnak mondjuk örömkézilabdát, -röplabdát, vagy aerobikozhatnak, vagy bármit csinálhatnak, amire eddig nem volt lehetőség a sportcsarnokban...
Persze várható volt, hogy ez most új, szokatlan, éppen ezért kétkedéssel fogadják. Én örülök ezeknek a döntéseknek, mert azt mutatják, hogy nem a pillanatnyi népszerűség a fontos a jelenlegi vezetésnek, hanem képesek felvállalni a népszerűtlenséget is, a messzebbre mutató célok érdekében. Én azt remélem, hogy 1-2 év múlva mindenki számára világossá válik, hogy miért is döntöttek így...
-gc-

Hozzászólás időpontja: 2011.08.09 11:33


Kedves Hozzászólók!
Érdeklődve olvasom ezt az oldalt is, jóllehet a sporthoz általában, a csömöri sportélethez pedig végképp keveset konyítok.

Azzal nincsen semmi baj, hogy olykor név nélkül jelennek meg az oldalakon általában vaskos ellen-, de többnyire jobbító szándékú véleményeik, mert nagyon sok információval szolgálnak azoknak is, akik a témában nem érintettek.

Ám a lap nívójának, az illem minimumának megtartása és jobb közérzetünk érdekében tisztelettel kérem azokat, akik név szerint megszólítanak valakit, hogy írják alá a saját nevüket is! Ez nemcsak a megszólítottal, de mindannyiunkkal szemben is úgy tisztességes.

Verő Juli

Hozzászólás időpontja: 2011.08.08 09:20


Krisztián!
Először is remélem vehetem a bátorságot, hogy itt, a nagy nyilvánosság előtt tegezzelek, hiszen pár éve ismerjük egymást, és szerintem vagyunk olyan viszonyban!
Megértem az indulatodat, ugyanakkor a kifejezés módjával és a "célszemélyek" megválasztásával nem értek egyet! Nekem személy szerint semmi bajom nincs a leendő megyei csapattal: sem az edzővel, sem pedig a játékosokkal - hiszen mindannyian Csömört képviselik! Éppen ezért csak sok sikert tudok kívánni nekik, és remélem sok örömet szereznek majd a szurkolóknak és mihamasrabb visszajutnak az NB II-be - visszaállítva ezzel valamit a mások miatt elvesztett renoméból!
Nekem csupán a "háttérrel" és a "hogyanok és miértek módjával" van bajom! És úgy érzem, hogy méltatlan lenne mindezekért olyanokat okolni, akik az égvilágon semmit nem tehetnek a kialakult helyzetről!
Bár igazán őket sem tisztem védeni, mégis úgy érzem, hogy a szakmai tisztesség megkívánja! Mindenesetre egy lehetőséget biztosan megérdemelnek a bizonyításra!

Rédei János

Hozzászólás időpontja: 2011.08.07 21:59


Irritáló csodaautós a vaskos súlyadót is Csömörre fizeti + sokunk az iparűzési adót is! Ebből is épült-szépült a falu és több év óta hasznos támogatásokra is futotta belőle! Hajrá Csömör!!!

Hozzászólás időpontja: 2011.08.07 21:19


Hajrá Csömör!

Így kezdeném a dolgot.Lány meccsen sokkal többen voltak mint a férfiakon.Jobb volt színvonalasabb és láttad hogy a lányok akarnak küzdeni.Nem kis dolog volt amit elértek.Le a kalappal előttük. Ez a megye azért lesz jó mert több pofont kap az ember mint gólt dob.Itt tudnak majd villogni azok akik igazából magasabb szinten maximum a labdákat hozhatnák vagy a mezeket moshatnák.Nem baj jó lesz majd állandóan sérültnek lenni.Olyan lányok játszanak majd akik magasabb szinten sehova nem férnének be de reméljük hogy a cipő kötés még megy a meg a mezt fel tudják majd húzni.

Som Krsiztián

Hozzászólás időpontja: 2011.08.07 19:23


T. ALANYI Adózó!
Több mondatot is megér! Méltatlan és megalázó a rászorultságot igazolni (vajon hogyan döntik el majd). Családi támogatásnak minősült hosszú éveken át az előző vezetésnél, hisz aki rászorult volt megérdemelte (igazolás nélkül), aki nem, az a család pedig magas jövedelme alapján, gesztusként, jó csömöri adózóként kapta. Nevezzük „csömöriek adója 1%-nak”, mert gyerek szinte minden családban van, de bővebb rokonsági körben biztos, és szívesen áldoznak a jövő nemzedékére, JÓ CÉLRA! Ebben a faluban több pénzt költenek, költöttek már rétegérdekek, célközönségek, vélt/valós igényű rendezvényekre, támogatásokra…Az „összes jó/mégjobb adózó pénzéből”. NEM KÉNE eltörölni egy „igazságos” elosztású támogatási rendszert, CSAKAZÉRT is! Mindenféle felszólításra adakozunk idegeneknek még határon túl is, nos, itt helyben „alanyi” jogon működhetne tovább CSAK ÚGY, mint eddig! A rendet rakni MINDENHOL nagyon végletes fogalom, nem vezet jó irányba, de valóban néhol nem árt. (Fejekben, elvekben, kicsinyes érvekben, házunktáján…)

Tisztelettel, ugyanaz a szülő, aki nem mindenáron ingyen tankönyvet, csak „talált” pénzből egységes támogatást javasolt minden kisdiáknak!!!
( és a lány kézilabdásokra is gondol)
Bár nem az irritáló csodaautóval jár, de tanulással, szorgalommal, tehetsége szerint elért valamit és nem irigyli senkitől mire jutott, mert nem tiszte az indulatos bíráskodás.
Adózó civil apuka!

Hozzászólás időpontja: 2011.08.07 15:37


Csak egy mondatra reagálás „alanyi” jogon járó TANKÖNYVTÁMOGATÁSÁRA" Ez nem jár, adható (szerintem). Nagyon nem tetszik nekem sem és más szülőknek sem, hogy anyuka kiszáll az Audi, BMW, egyéb új autóból és a legújabb divat szerint öltözve Ö és a gyerek is. Ez ne mondja senki, hogy nem fér bele a tankönyv ára. Irritáló, igen is helyes, hogy csak az kapjon aki rászorul, ezt viszont igazolni kelljen. Végre rendet kell rakni. MINDENHOL!

Hozzászólás időpontja: 2011.08.07 09:34


Kedves régi csömöri játékos (csak sejtem, kiről lehet szó, így nem írom inkább le a nevet)!
Azt, hogy irígylik a csarnokot, nem én találtam ki, hanem hallottam több helyről is (akár személyesen, akár utólaghos visszajelzésekből).
Haragudni egyáltalán nem haragszom, mert az őszinteségért sosem szoktam, és egyáltalán nem felejtettem el azt sem, hogy indzlt újra a csömöri női kézilabda 98-ban! Egyet viszont Te ne felejts el: bár igazán nagy ember most sem vagyok, hiszen ha az lennék, akkor még többet tudtam volna tenni jelen helyzetben, mint így; de akkor még kevésbé voltam tapasztalt, rutinos, mint most, tehát még annyit sem tehettem! (Azt pedig különben sem tudhatod, hogy anno mit és mennyit próbáltam tenni a háttérben, de végül valóban szinte semmit nem sikerült...) Ez nem mentségkeresés, mert bizonyára én is hibáztam, de hidd el, hogy soha nem voltam és nem is leszek sem a csapat, sem pedig a játékosok ellen, legyenek akár csömöriek, akár légiósok, ahogy Te mondtad!
És egyébként bármikor és bárhol nagyon szívesen állok rendelkezésedre és elbeszélgetek Veled úgy az akkori, ahogy a mostani történésekről, mert itt kissé hosszú lenne elmagyarázni a hogyanokat és a miérteket!
Rédei János

Hozzászólás időpontja: 2011.08.05 20:46


Kedves János!
Mai napon ismét betettem a lábam a csömöri véleményed szerint sokak által irigyelt sportcsarnokba hosszú évek óta először. Ledöbbentem!!!! Hihetetlen milyen egy lelakott vacak lett- ebből már jól látszik hogy az elmúlt években, hogyan szórták el a pénzt. Ami viszont meglep, hogy elfelejtetted, hogy '98-ban hogyan kezdődött újra a női kézilabda! Majd amikor 2 év elteltével minket szépen mondva kiszórtak a csapatból mert néhány pénzes szülőnek érdeke volt hogy magasabb szintű csapatot építsen, akkor nem álltál ki értünk, bezzeg most a híres csapat mellett igen! Köszönöm szépen a régi csömöri csapatunk nevében is! Valamint szerény véleményem, hogy ezt a szintet de NBII.-őt biztosan akkori kis csapatunk is 1-2 éven belül el tudta volna érni, mindenféle idegenlégiós nélkül is, és itt szintén beszélhetünk egyéni érdekekről, mert ugye siettetni kellett a magasabb szintű kézilabdát. Tudod örülök ennek a döntésnek, mert újra lehetőség van csömöriként csömöri színekben edzeni. Nem tudom hogy mennyit tettél a csapatért, de azt tudom, hogy a csömöri játékosok maradásáért nem sokat, mert tisztán emlékszem egy vállrándítás és én nem tehetek semmit megjegyzéssel elintézted anno problémát! Ne haragudj meg, de minden ember pótolható és úgy gondolom ahogyan '98-ban is elindult a dolog, most is menni fog! Bízom benne, hogy a mostani kis csapatra is kíváncsi lesz a csömöri szurkoló még ha alacsonyabb osztályban is játszik a csapat, de a lehetőségekhez mérten biztos vagyok abban, hogy mindent meg fog tenni minden játékos,hogy eredményes és élvezhető meccseket láthassanak a szurkolók! Egy régi csömöri játékos-csk.

Hozzászólás időpontja: 2011.08.05 20:05


Kedves Hozzászólók és Szerkesztőség!

Az internetes fórumozás új szele engem is megcsapott, ezt a honlapot is szívesen olvasgatom régóta, csömöri lakos révén, ismerd meg „szűk” hazád címén. Az utóbbi időben bennem is összegyűlt pár gondolat, főleg, hogy többen is a sorok közötti lényegre hivatkoznak. Aggódom, a felnövekvő, sportot, szülőfalut, annak polgárait szerető jövő nemzedékért, akik szintén ellátogatnak erre a fórumra. Jó kis „életkép” tárul eléjük a szócsatákból. Talán tisztelik a falu korábbi és új közszereplőit, akik így vagy úgy „része” az életüknek. Szívesen tanulnak, sportolnak, hisznek a felnőttekben. Mit olvasnak ki ŐK a sorok közül, mit gondolnak ŐK a felnőttek hozzászólásairól, milyen minták rögződnek Őbennük, mire kapnak kedvet??? Mit-mit…
Nevem említése nélkül (családom, gyerekeim védelmében) írnék pár megjegyzést, esetleg tanácsot a fiatalok érdekében. Olvastam a Csömöri Hírmondó havilap előnyös szerződéséből „talált” 1,7 millió Ft-ról. Talán ez a pénz elosztható lenne a csömöri általános iskolások „alanyi” jogon járó TANKÖNYVTÁMOGATÁSÁRA és a Kézilabdás lányok „szponzorálására” is!!! Kulturális Közalapítványunk büdzséjéből menne ez is, hacsak nem annak "új" felállására és új állásokra kellett az 1,7 millió! (Sorok közül így jött le!)

Egy csömöri szülő, akinek egyik gyermeke 8 éven át élvezte a tankönyv támogatást sok-sok diákkal együtt, (befizetett adóforint visszajuttatása) a másik és mások gyermeke szeptembertől már csak rászorultsági igazolással kaphatja! Megér egy napirendi pontot a zeneiskola-rendkívüli testületin!

ÉS hajrá Csömör!

Hozzászólás időpontja: 2011.08.05 15:16


Tisztelt Rédei János!

Lehet hogy Nekünk is voltak nézeteltéréseink, DE itt szeretném megemelni a kalapom mert Te voltál az(szerintem tegeződhetünk) aki végre nyílt színen szólni mertél és elmondani a véleményedet!
Hozzátenném hogy teljes mértékben egyetértek Veled!
A másik dolog pedig az lenne hogy aki ide ír az vállalja magát és úgy szidalmazza a csömöri sportot.Ha kérdése van ezeknek a mélyen tisztelt embereknek akkor hozzám is nyugodtan fordulhatnak!
Mindenkinek nagy a szája már bocsánat de kérdezném ezeket a megint csak mélyen tisztelt embereket hogy hányszor voltak sporteseményen?Szurkolni?Tapsolni?Együtt szorítani a lányokért,fiúkért(mert én lejártam)?
Hozzátenném hogy a "romlás" már elérte a férfi csapatot is köszönhetően egy-két nagyon hozzáértő és személyes érdekeket előtérbe helyező embernek!!!!!!
Ismételném önmagam mely szerint kalapom emelem Rédei Úr előtt!
Én 12 éve kézilabdázom Csömörön(nem vagyok egyedül) és úgy látszik egy tollvonással el lehet intézni a belefektetett munkát.Köszönjük!!!

Hajrá Csömör!

Tisztelettel: Som Bálint

Hozzászólás időpontja: 2011.08.05 11:41


Tisztelt 21.13-as hozzászóló!
Kettőnk között annyi a különbség, hogy én vállalom a nevemet és kultúráltan írok - ellentétben önnel, aki név nélkül vagdalkozik!
Szívem szerint hasonló stílusban folytatnám a csevegést, mint ahogy ön elkezdte, mégsem teszem, viszont válaszolok, igyekezve a lényegre szorítkozni! (És megmaradok a magázódásnál, miután nem emkékszem, hogy megittuk volna a pertut, illetve együtt őriztünk volna libát, és nem szokásom ismeretleneket letegezni - ellentétben egyesekkel...)
1.Ha az önkormányzat bajban is van, annak nem a női kézilabda az elsőszámú okozója, tehát nem a női kézilabdán kellene elverni a port!
2.Ha a saját pénzemből nem is tudok adni, mindenesetre az ismeretségeimnek és az összeköttetéseimnek köszönhetően tudtam már szponzort szerezni a női csapatnak! (Amennyiben igényli és nem hinne nekem, akkor a vezetőségnél is utánajárhat ezen állításomnak - akár összegszerűen is!)
3.Ha ön olyan jól tájékozott, akkor tudni kellene, hogyan kerültem a kézilabda közelébe! Ha mégsem, akkor felvilágosítom! Annak idején, 13 éve az akkor vezetés nevében Gergely Gáspár, illetve alig egy-másfél hónappal ezelőtt (ki tudja miért?) az új kft nevében pedig Válé Flórián ügyvezető igazgató ajánlotta fel a közös munka lehetőségét, vagy kért fel az együttműködésre - használja nyugodtan azt a megfogalmazást, ami önnek jobban tetszik (hasonlóan az előző válaszomhoz természetesen ennek is utánanézhet, ha olyan nagyon érdekli az igazság, bár ezt őszintén kétlem!)!
4.Igény esetén szívesen összeállítok egy listát szurkolókból és szimpatizánsokból, de abban sem hiszek, hogy tényleg kíváncsi a válaszra...
5.És hogy a sportcsarnok Csömör szégyene lenne? Kicsit gondolkozzon el ezen az állításán, és nagyon ne hangoztassa, mert félek tőle, hogy kinevetnék! Én az ön helyében utánajárnék, hány település irígyli manapság is a mi "szégyenfolt sportcsarnokunkat" országszerte!
6.És nagyon is értem a dolgokat, de ez nem jelenti azt, hogy egyetértek az ésszerűtlen és rosszindulatú intézkedésekkel, és szó nélkül elfogadom azokat!
Tisztelettel:
Rédei János

Hozzászólás időpontja: 2011.08.04 22:18


Rédei János!

Elhisszük, hogy fáj megválni attól amit nagyon szerettél csinálni!!
Viszont ha Te ennyire fájlalod és beleláttál a dolgokba, akkor előbb kellett volna gondolkodni azon, hogyan faragjunk le a költségekből,
holott biztosan tudtad, hogy mekkora bajban van az Önkormányzat. Vagy ezt talán nem is hallottad meg? SZPONZOR, addig amíg csak ígérnek.... Te mennyi pénzt tudnál adni a sajátodból? Gondolkozz már el egy kicsit! Itt hagytad a vezetőséget? Ne röhögtess, megkértek egyáltalán hogy dolgozz velük, amit én ismerek belőled........
Mennyi embert tudsz felmutatni akit érdekelt,az általad írt magas színvonalú női kézilabda?
Hogyan engedhettétek meg Te és a magas szintű vezetők, hogy csapatokra, meg mindenféle mondva csinált állásokra szórjátok a pénzt, a sportcsarnok meg olyan állapotban van, hogy lassan szégyen foltja lesz Csömörnek?
Gondolom mindenre kész válaszod van, de nem kell válaszolnod.
Tudod azt gondolom, ha Te tényleg szeretnéd Csömört és kézilabda sportot, akkor megértenéd a dolgokat.
Azoknak írj most, akiknek köszönhető, hogy ide jutott a női kézilabda. Őket kellene felelősségre vonni, elgondolkodni, hogy hol rontottátok el.

Hozzászólás időpontja: 2011.08.04 21:13


20:33-kor kaptunk egy kommentet, amelyet azonban személyeskedő kitételei miatt moderálási elveink értelmében nem tehetünk közzé. Biztosak vagyunk benne, hogy a szerző ezek nélkül is meg tudná írni egyébként vitaképes mondanivalóját.
A szerkesztőség

Hozzászólás időpontja: 2011.08.04 20:33


Tisztelt előttem hozzászólók!
Úgy érzem, van néhány dolog, melyre reagálnom kell a kommentárjaikkal kapcsolatban!
09.35-ös hölgynek/úrnak!
Kezdeném a végéről: remélem azt ön sem gondolja komolyan, hogy az adósságállományt csak és kizárólag a sportnak, azon belül is a női kézilabdának köszönheti a település (bocsánat, ha nem így gondolja, de írásából számomra ez jött le)? És a takarékoskodással sincsen semmi gond - ha ésszerűen csinálják, és nem az az eredménye, hogy majdhogynem ellehetetlenítik az érintett szervezetet, egyesületet, szakosztályt, stb (mert 8.5-9 millió és 2 millió között azért lehetett volna ésszerű átmenetet találni...).
Elhiheti: én is örülnék, ha Csömör jelenlegi vezetőinek irányításával jó irányba haladnának a dolgok (30 éve itt élek, így én is legalább annyira a magaménak érzem a települést, mint bármelyik tősgyökeres csömöri család leszármazottja!), de számomra a 2010.októbere óta eltelt időszak összességében sajnos nem ezt mutatja... Természetesen az elért eredményeket sem akarom elvitatni, de ezek meglátásom szerint elenyésző kisebbségben vannak ezidáig!
És ami a leginkább nem tetszik, hogy olyan embert is megtaláltak új vezetőink, és belerúgtak jó alaposakat, aki az elmúlt években rengeteget tett a településért akár a sportban, akár bármely más területen! (Bár igazából az illető sem szorul a védelmemre, hiszen az elért eredmények minősítik és igazolják is őt!)
13.21-es hölgynek/úrnak!
Véleményem szerint abból a fajta együttműködésből, amit az érdi vezetők szerettek volna annak idején (indulási jog megvásárlása, fúzió), előbb-utóbb csak konfliktus keletkezett volna, bármennyire is a legjobbra törekedett volna mindkét fél! (Sajnos az elmúlt években több ilyen példa is akadt a magyar kézilabda berkein belül... Úgy tűnik ez már amolyan magyar sajátosság, bármennyire is nem helyes!) Egyébként szívemből szólt, és a többi mondanivalójával szinte teljes mértékben egyetértek!

Rédei János

Hozzászólás időpontja: 2011.08.04 19:08


Hajrá CSÖMÖR! Én kérek elnézést, hogy "ide" szavaztam.

Hozzászólás időpontja: 2011.08.04 17:22


Tisztelt Anonimus,

ezzel vitatkoznék, mert amikor pár évvel ezelőtt bajnok lett NB/1B-ben a női felnőtt csapat, szűk 12-13 mFt-os költségvetésből, az egész kézilabda társadalom csodájára járt. Nem hiszem, hogy ez az összeg akkor óriási adósság spirálba verte az önkormányzatot. Ez bizonyítja, hogy nem minden a pénz, hanem fontosabb a szakmai munka és a támogatás. Az már más kérdés, hogy több elhibázott szakmai döntés miatt, és politikai önfejűsködés miatt ide jutottak (amit az akkori csapat nevében talán mondhatok szégyenteljesnek.)
Csak nem biztos, hogy a jövőbe mutat, ha ez miatt Csömör jövőjét, a fiatalokat (sportolókat) kell büntetni.
Szerintem a lehető legrosszabb döntést hozták...
Még egy érdekesség, amikor bajnokok lettek a lányok, az akkor alakulgató Érd csapata megkereste a Csömöri vezetőket, érdekelte őket a szakosztály működése, játékosok, esetleg az indulási jog megvétele. Akkor a Csömöri vezetők elhatárolódtak az együttműködéstől... Most nézze meg hol tart az Érdi kézilabda és hol a Csömöri...

Hozzászólás időpontja: 2011.08.04 13:21


Tisztelt Rédei Úr!

Kicsit egyoldalú a megközelítése, eddig természetes volt, hogy ha kézilabda akkor minden volt, akkor is ha nem fért bele a költségvetésbe de megoldották hitelből. Ide - oda néhány millió és mehet minden tovább. Na ezt nem, ezt látják a vezetők is.
Nagyon egyet értek település vezetőivel, hogy vissza fogják a költségeket, szerintem egyszerűen nem fér bele, mind ez köszönhető a elmúlt 20 év felelőtlen "gazdálkodásának".
A mai árfolyamon közelíti 2 mrd Ft a települést terhelő hitel összege.
Cirka 235.000 Ft/fő a tartozás összege minden állandó csömöri lakosnak. Maradhat minden úgy ahogyan volt?

Azt viszont sajnálom, hogy nem tudja kamatoztatni szakmai hozzáértést, de bízzunk benne, hogy csak átmeneti ez az időszak.

Hozzászólás időpontja: 2011.08.04 09:35



vissza a főoldalra

 

 

Hírmozaik

Írjon nekünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!