|
Szerkesztőségi
közlemény |
|||
|
A Csömöri Hírek szerkesztősége arra kéri minden Kedves Olvasóját – azokat is, akik rendszeresen olvassák lapunkat és azokat is, akik alkalomszerűen, esetleg most először, –hogy küldjék el nekünk annak az utcának, térnek, helynek, háznak, intézménynek, boltnak, kocsmának, játszótérnek stb. a nevét, amelyet a legjobban kedvelnek Csömörön (többet is lehet). A beérkezett kommentekből néhány napon belül elkészítjük a „Csömör legnépszerűbb pontjai” térképet, ahol jól látszik majd, melyek a település – olvasóink által – legkedveltebb helyei. Fontos lenne számunkra, hogy a lehető legtöbb olvasó működjön közre ennek a térképnek az elkészítésében, ezért még egyszer nagyon kérjük az általában nem hozzászóló, nem kommentelő, „csak” informálódó olvasókat is, hogy egyetlen rövidke üzenettel segítsenek nekünk. A játék anonim, adataikat – minthogy az üzenetek egy távoli szerveren keresztül érkeznek – nem látjuk, és természetesen nem is áll szándékunkban kideríteni. Célunk nem más, mint hogy a – reméljük nagy számban – aktivitásra ösztönzött olvasók ezzel az egy klikkeléssel együtt szerepelhessenek egy digitális Csömör-térképen. Közreműködésüket előre is köszönjük! A szerkesztőség
Szóljon hozzá a cikkhez! Nekem az egyik kedvenc helyem a Laki saroktól a Tó felé vezető út a paraszt híd, ami táj vagy környezetvédelmi terület. Hamarosan erre fog haladni az újabb bekötő út és kimérnek jó pár telket és Csömörnek egy újabb gyönyörű része lesz borzalmas. Hozzászólás időpontja: 2012.02.28 19:52 Nekem a kézilabdapálya kedves emlék (ó régi szép idők..!), még mindig szeretünk ide járni; valamint a Corvina téri játszótér! És igen, az Emlékmű köztől vezető út, át a hídon, a Golgotai kereszthez!
Hozzászólás időpontja: 2012.02.09 09:08 Én a horgásztó szerelmese vagyok HOSSZÚ ÉVTIZEDEK ÓTA.Akkor még nemvolt semmi.Azóta sok minden változott szépült kulturálodott.közbenn megöregedtem gyermekeim és az unokáim is szeretik a tavat és a környéket is.nagon szeretik a játszóteret lehet sétáni kerékpározni és természetesen horgászni.Szerintem jobb mint csavarogni és őkis magukénak érzik a tavat.A társadalmi munkában őkis részt vesznek a szemét össze szedésébenn amit a sétálók egy mozdulattal eldobnak.Természetesen a kompromissziumra kell törekedni mert mindenki számára nagyon fontos.Most döntsön a józan ész. Hozzászólás időpontja: 2012.01.17 09:03 A Kakastelepen élek.Gyermekkorom óta gyönyörködtem a Fenyvesben, a Patakkörnyékében, és az un. Feketeerdőben. Mi telepiek így hívtuk.Nagyon sajnálom,hogy "különböző érdekekből kifolyólag" eltűnt a Fenyveserdő. A Patak környéke elhanyagolt és még jobban sajnálom, hogy a napokban kivágták a Feketeerdőt is. Miért!!!!! Miért kell mindent tönkre tenni? Kinek, vagy kiknek áll érdekében? Senki ne mondja, hogy azért, mert újat kell telepíteni. Évekkel ezelőtt a Fenyveserdő kivágásánál ez volt az indok. Azóta senki hozzá nem nyúlt, irdatlan, bozótos lett belőle. Nem csak a Kálvária megmentése fontos, hanem a Csömört körülvevő gyönyörű erdők is. Muszáj mindent ami volt, szép volt tönkretenni. Az erdő tiszta levegőt ad. Vagy az erdő helyén megint szeméttelep lesz??? Átláthatatlan bozótos? Csömör nagyon vonzó volt a gyönyörű környezete miatt is. Vajon meddig? Hozzászólás időpontja: 2011.11.14 08:44 http://maps.google.com/maps/ms?msid=200383438547001833391.0004b151e2494a1ae34f5&msa=0
Hozzászólás időpontja: 2011.11.09 20:09 1/ A Vízműsorból nyílik egy lejtős KERT, melynek a tetején áll egy hatalmas kereszt. A kert gondozott, de nincs rajta semmi más, csak fű és bokor, amit gondos kezek láthatóan csak a kereszt miatt tartanak rendben. Gyönyörű!
Hozzászólás időpontja: 2011.10.15 07: 49A horgásztó és környéke.Kálvária.Sportcsarnok. Hozzászólás időpontja: 2011.09.20 18:27 könyvtár,ulicska,tó,bulgár kert, HÉV megálló,bringás híd,evangélikus ifjúsági ház,harang-láb Hozzászólás időpontja: 2011.09.03 15:35 „Csömör legnépszerűbb pontjai” nekem: Strand és
környéke, a gyönyörű patak (sajnos, már nincs!) Fenyves és környéke (sajnos, már
nincs), Kézilabdapálya (már...), Horgásztó és környéke, Zöldfa étterem. Hozzászólás időpontja: 2011.09.05 14:1 1RUBEOLA KÁVÉZÓ! Bár még nagyon fiatal a
működése,közkedvelt,kulturált,színvonalas. Valóban ötvözi a kávéházak a
szeretett névadójához méltó, Hozzászólás időpontja: 2011.09.01 15:1 5Ulicska, a számháborúk helye volt. Pánszki, libalegelő, foci, játék korlátlan mennyiségben. Már a hűlt helye sincs meg. Patakpart, Bulgárkert, elfuserált patakmeder lett. Strand, régi szép idők emléke. Hozzászólás időpontja: 2011.08.27 09:19 Evangélikus ifjúsági ház, Corvina tér, Bulgárkert... Hozzászólás időpontja: 2011.08.23 12:22 Kedves Olvasók! Hozzászólás időpontja: 2011.08.22 19:33 Kedvenc helyek: Bulgárkert, Hősök tere, Könyvtár, Patakpart Hozzászólás időpontja: 2011.08.22 19:20 Kedvenc megszünt helyeim: A régi focipálya, ahol az
igazi búcsúkat tartottuk. ELADTÁK! BEÉPÍTETTÉK. Hozzászólás időpontja: 2011.08.22 11:43 Ulicska; az Ulicskát és a Bulgárkertet összekötő kis patakparti ösvény; Bulgárkert; a régi strand környéke; a Horgásztó csendesebb (északi) oldala. Hozzászólás időpontja: 2011.08.18 11:43 CSÖMÖRÖN NAGYON ÉRTÉKES AZ AUCHAN ÁRUHÁZ ILLETVE MIND KÉT ÁRUHÁZ,ÉS A HORGÁSZ TÓ.KÁR HOGY A HORGÁSZ TAVAT 92.ES.BUSZALNEM LEHET MEGKÖZELITENI.NAGY SEGITSÉG LENNE,LAKOSSÁGNAK,HA OLYAN TÉRKÉPET TENNÉNEK FEL MELYEN BKV JÁRATTAL IS MEGLEHET KÖZELITENI HORGÁSZTAVAT ÉS HATÁR UTAT,CSÖMÖRÖN. CSÖMÖR SZEBB, MINT A XVI.KR. ITT SZINTE SEMMI NINCS. ÖNKORMÁNYZAT CINKOTAI STRANDOT RENDBE TEHETNÉ,MEGNAGYOBITVA, HELY VAN BŐVEN, BŐVITÉSRE. ÉS LAKOSSÁGNAK VISSZA ADHATNÁ. XVI.KR. TERRA- ZEBRA ,LAKÓPARK ,HATÁR UTI KISERDŐ HELYÉRE. 5.ÉVVEL EZELŐTT MEGIGÉRT,CENTRUM ÉPITÉSE,MELY KÉT KR.XVI.-ÉS XV.KR.SZÁMÁRA, HASZNOS LENNE. KŐBÁNYA-KŐKIHEZ HASONLÓ,CENTRUMOT ÉPITHETNE.LAKOSSÁÉGNAK MUNKAHELYE LENNE.RÁKOSPATAK ÉS KÖRNYÉKE ELHANYAGOLT, RÁKOSPATAKBÓL HORGÁSZTAVAT, LEHETNE KIALAKITANI. ELSŐ ,KŐHIDNÁL VERES -PÉTER UT, SZABADFÖLDI UTON, HALASTAVAT, LEHETNE KIALAKITANI.XVI.KR. HÁRSFA VIRÁG UTCÁBAN ELVETTÉK ÁLLAMI BÖLCSÖDÉT,ÉRTELMI FOGYATÉKOSOKNAK.KÖRNYÉKEN NINCS ÁLLAMI BÖLCSÖDE. MAGÁN BÖLCSÖDÉKET EGYSZERÜ MUNKÁS EMBER NEM TUDJA MEGFIZETNI.CSAK MILLIOMOSOK.AUCHAN ÁRUHÁZAK BP. IS ÉPÜLHETNÉNEK XVI.KR.HATÁR UTI KISERDŐ HELYÉN.MUNKÁS EMBERNEK NINCS IDEJE KIRÁNDULNIA MIKOR 2.MUNKAHELYE VAN HAVI.60.EZER.FT.,BÓL. NEM FUSSA REZSI, MEGÉLHETÉSRE. LAKÁS TÖRLESZTÉSRE.TISZTELETTEL.TAMARÁS. Hozzászólás időpontja: 2011.08.18 01:46 Óriási ötlet! Gratulálok! Hozzászólás időpontja: 2011.08.16 16:42 Hova írjuk le kedvenc helyeinket? Ide, a fórumba? Ha igen, akkor: horgásztó (habár kettéválaszthatnák, hogy az egyik felében lehessen fürdeni is), csömöri patak partja, Kálvária-erdő Hozzászólás időpontja: 2011.08.16 11:02 Nos - akkor talán térjünk vissza a cikkben
olvasható felhívásra... :-) Hozzászólás időpontja: 2011.08.16 08:30 Kedvelt tereim: Szedervölgyi erdő és a Bulgár Kert Hozzászólás időpontja: 2011.08.15 18:03
|