Főoldal
legfrissebb hírek
 

Fókuszban

Hírarchívum
 

Hirdetések

Csömöri vállalkozások
 

Házunk tája

Menetrendek
Csömör falu
Játszótérkép
Fürdőtérkép
Szeméttérkép
 

Rólunk

Civil Szó

• 2010/2
• 2010/1
• 2009/3-4
• 2009/2
• 2009/1
• 2008/4
 

 

Horgásztó-e a horgásztó,
s ha igen, akkor miért nem?
FVÁ • Csömöri Hírek, 2011. december 5.
 

 
 

A csömöri horgásztó a település egyik legjelentősebb környezeti értéke. Az önkormányzatnak azonban nemrégiben szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy a tó egyáltalán nem működhetne horgásztóként, hiszen nem rendelkezik vízjogi engedéllyel, ráadásul egy szabálytalanul (tulajdonosi érdekeket sértve és környezetszennyező módon) megépített tápcsatorna miatt egyelőre nem is kaphat ilyen engedélyt.

A jogsértő állapotra a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség hívta fel a figyelmet. Ez az a hatóság, amely a vízjogi engedélyt kiadhatná – így a „horgásztó” valóban horgásztóként üzemelhetne. A vízügyi felügyelőség azonban ez év októberében észrevételezte, hogy a tavat a patakból tápláló csatorna nem a terveknek megfelelően épült meg. Nem csak a hatóság tette ezt szóvá, hanem azok a tulajdonosok is, akiknek a földjén keresztülhúzódik a tápcsatorna – ők ugyanis ehhez nem járultak hozzá, így az előző önkormányzati vezetés egyértelműen birtokháborítást követett el.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a jelenlegi állapot miatt a szennyvíztisztítóból természetes hígítás nélkül kifolyó szennyvíz erősen szennyezi a környezetet.

Az önkormányzatnak tehát a hatósági és lakossági megkeresések eredményeképpen mindenképpen tisztáznia kellett a helyzetet. Ekkor kezdődött meg a Csömöri Horgász Egyesület szerződésének felülvizsgálata is – hiszen egy olyan „horgásztó” üzemeltetésére szól a bérleti szerződésük, ami hivatalosan nem is horgásztó. A felülvizsgálat újabb hiányosságokat tárt fel. Történt ugyanis, hogy az előző önkormányzati vezetés a jogszabályokra és saját rendeleteire fittyet hányva négy nappal a 2010. októberi választások előtt, tíz évre kötött szerződést az egyesülettel. Dr. Katona Péter jegyző a legutóbbi képviselő-testületi ülésen értetlenségét fejezte ki, mert véleménye szerint a Csömöri Horgász Egyesülettel kötött szerződést jogilag rendezett módon is meg lehetett volna kötni, ám úgy tűnik, hogy erre az előző önkormányzati vezetés egyáltalán nem törekedett.

A szerződést jogászok vizsgálták felül, és – számos egyéb probléma mellett – azt emelték ki, hogy az önkormányzat saját rendeletével ellentétes módon, pályáztatás nélkül adta át üzemeltetésre a (horgász)tavat. Ezt abban az esetben tehette volna meg, ha a tó forgalmi értéke 20 millió forintnál kevesebb, amit három hónapnál nem régebbi értékbecsléssel kellett volna igazolni. A szerződés mellékletei között szerepel ugyan egy értékbecslés, de az három hónapnál régebbi és irreálisan alacsony összegről – mindössze 6 millió forintról – szól.

A fentiek miatt a képviselő-testület december elsejei ülésén a szerződés érvénytelenítéséről döntött.

Fábri István polgármester a testületi ülésen azt is kifejtette, nem látja akadályát annak, hogy a Csömöri Horgász Egyesület újra megszerezze az üzemeltetés jogát, ha a tervezett pályázati kiírás alkalmával a legkedvezőbb ajánlatot adják. Addig azonban az önkormányzatnak még több millió forintos beruházással szabályos tápláló csatornát kell megépíttetnie, ami a vízjogi engedély kiadásának feltétele.


Szóljon hozzá a cikkhez!


Bízzunk benne, hogy az illetékesek ésszel végzik majd munkájukat, és akkor ahogy a mondás tartja "a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad"! Mert úgy a horgászoknak, ahogy a fürdőzőkknek is jár, hogy kielégítsék az igényeiket! És az, hogy a jelenlegi tóban jelölnek ki fürdőhelyet, vagy újjáépítik a régi strandot (szerintem is jó ötlet lenne egyébként), esetleg újat máshol, az - ha az elhatározás megvan rá - akkor már csupán pénz kérdése! És az önkormányzat mellett talán lehetne találni más támogatókat is mind a horgásztó rendbetételéhez, mind pedig a strandhoz.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.12 15:15


Hát erre jó a közösségi média, hogy mindenki elmondhatja a véleményét. Van, aki horgászni szeret, van, aki strandolni szeret(ne). Többek között pont azért íródott a fenti cikk, hogy kiderüljön, ki mit szeretne! Úgyhogy csak tessék bátran kommentelni! :)
A szerző (FVÁ)

A T. Szerkesztőség meg ne komolytalankodjon itten holmi nokiásdobozokkal! :)

Hozzászólás időpontja: 2011.12.12 15:11


Egy további egynegyed Nokia-dobozban való átadása mellett hajlandóak vagyunk tárgyalni a lehetőségekről :)

de most komolyan, egy pillanatra sem merült fel a horgászás megszüntetése. Az önkormányzat csupán a kereteket akarja törvényessé tenni (muszáj is neki, mert felülről koppintottak a fejére), illetve az olvasók felvetették, hogy fürödni IS lehessen a tóban, de mások ezt inkább az eredeti strand helyén képzelik el.

A szerkesztőség

Hozzászólás időpontja: 2011.12.12 10:52


Szevasztok, szeretek horgászni a Csömöri tón, nehogy megszüntessétek annak a lehetöségét, hogy a továbbiakban ne horgásszak, a fizetésem egynegyedét nektek hordtam eddig is.
Egy rajongó

Hozzászólás időpontja: 2011.12.12 10:45


Fürödni Csömörön a tóban? Ez mostani meleg nyarakon tényleg elég jó lenne! Ha ezt az új önkormányzat, vagy a Csömöri Civil Szervezet vagy valahogy eléri akkor le a kalappal előttük. A horgászatra meg megmaradna az ősz, tavasz amikor nem lehet fürdeni, vagy a tó másik partszakasza.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.11 08:48


Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok, a negyvenfokos hőségben rohadt idegesítő volt - meg még mindig az nyaranta- , hogy itt egy nagy víz és tilos benne fürdeni. Mondjuk én régen fürödtem benne, (senki sem szólt ránk) suli után a túlfelén, de talán akkor még nem folyt elé vagy mögé vagy bele a trutymó. Innenső felén meg emlékszem, hogy csutakolták a vízben a lovakat... Tény, hogy akkor sokkal kulturálatlanabb volt a környezete, poros, rendezetlen, de használtuk fürdésre.
Régi

Hozzászólás időpontja: 2011.12.09 20:56


Ez továbbra is döbbenetes: (az egyébként nem egy, hanem fél éve) hivatalban lévő jegyzőt bírálják azért, mert most lép az önkormányzat. Tessék mondani, akkor mi a jó...._t csináltak az elmúlt tíz évben a korábbi vezetők?! Se vízjogi engedély, se kötelező pályáztatás, se megegyezés tulajdonosokkal, akiknek a területén vitték át a tápláló csatornát... Az újaknak kellene ezt a trehányságot rendbe hozni, de azonnal?! "Szóban" ígéretet tettek a tulajdonosok? És az kit érdekel?! Rendezzék le egymás között a régi vezetők, fő horgászok és a tulajdonosok, de erre ne hivatkozzanak már, könyörgöm!
Értem én , hogy nagyon fáj, ha az eddigi biztos bevétel megingott, de hát tetszettek volna szabályosan csinálni mindent!

Hozzászólás időpontja: 2011.12.09 20:01


Tisztelt Továbbfigyelő!
Valóban sokat tud (hat) az eseményekről, ez kiderül a hozzászólásából. Ha új írhatnékja támad, kérem, kronológiai sorrendben írja le. Ki mit tett, írt, ígért az eset kapcsán. Csak a tájékoztatás kedvéjért.
Valószínű (val.sz.) Mórczka vicc jut az eszembe, nem írom le, de nagyon találó.
Újfigyelő

Hozzászólás időpontja: 2011.12.09 11:10


Tisztelt Továbbfigyelő!

Ön többet tudhat erről az ügyről mint egy átlag ember.
Írása szerint van, vagy volt ideglenes fennmaradási engedélye a tónak?
Az akkor biztosan nem idén áprilisban (új jegyző munkába állása)vagy az után kapta meg, hanem valamikor néhány évvel ez előtt.
Végül is kinek kellet volna kérnie azt a fennmaradási engedélyt?
Tudták, hogy nem jó, hiszen kifizették.

"Radványi Róbert az ülésen bemutatott egy dokumentumot arról, hogy ők bizony átutalták az önkormányzatnak a vízjogi engedély megszerzéséhez szükséges összeget!"

A következő halászlé főzésnél forduljon bizalommal a fiukhoz a választ ők tudják.

Csak bátran kérdezzen!

Ismételten figyelmébe ajánlom:

"Egyszerűbb pocskondiázni, ahelyett, hogy egy kicsit magába fordulva reálisan gondolkodna elemezné, hogy miért, kik miatt kerültek ilyen kellemetlen helyzetbe."

Figyelő

Hozzászólás időpontja: 2011.12.09 08:43


Megmondom őszintén engem nem érdel az, hogy mi van a horgászokkal, mert nem horgászom és szerintem a Csömöriek nagy része sem.

Az viszont érdekel miért nem lehet kialakítani Horgásztónál egy strandot, ahogy pl. 10-15 éve Veresegyházon az önkormányzat megtette.

Ez mennyire bonyolult, mennyi idő?

Ha jól tudom a tó valamennyire védett ez akadály lehet hogy strand legyen kijelölve?

A víz elég tiszta, a patakból történik a pótlás?

ÁNTSZ engedélyeknek, vagy nem tudom milyen hatósági engedélyeknek ami kell, meg tud felelni?

Kb mennyi beruházás kell hozzá, milyen mély a tó, milyen gyorsan mélyül? Vissza lehet-e venni a horgászoktól a tó egy részét?

Valaki tudja ezt a fórumozók közül, vagy a jelelegi önkormányzat tagjai közül?

Az előző Önkormányzat 12 vagy nem tudom hány évében nem is foglalkozott ezzel a kérdéssel?

Szerintem sok csömöri örülne egy strandnak.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.08 13:23


A strandot nem lehetne az eredeti helyére?
A tó megmaradhatna a horgászoknak.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.07 21:01


T. Figyelő!
Most látom EGY szó lemaradt a -kapás van- kommentjéből, nevezetesen így szólt volna:

..."hogy mi az kötelességük, ideiglenes fennmaradási engedély MEGHOSSZABÍTÁSÁTt kellett volna kérniük, IDŐBEN"...

Kérhető, más tavak esetében is így járnak el, ha lejár, FIGYELNI kell és újra kérni, MÍG VÉGLEGES NEM LESZ. (val.sz, fel is szólították az új Jegyzőt) Ha annyira vizsgálódott a jogútod, ez az első teendők egyike lett volna 12 hónap alatt!

A lavinát val.sz. a "birtokháborítottak" indították el, pedig korábbi adott szavuk erős kötelemre utal!!!

Továbbfigyelő

Hozzászólás időpontja: 2011.12.07 16:21


2011.12.07 13:54
Azért ez vicces, hogy mindenki hibás, csak az előző vezetés nem! :)
Egyébként nem a pénzügyi vezető dönt a beérkezett összeg sorsáról, hanem a képviselő-testület(nek kellett volna). Ahogyan a dec. 3-i ülésen el is különítettek egy összeget a szükséges tervek elkészítésére és az engedélyeztetésre.
Sajnos ez az összeg biztosan kevés lesz, ugyanis bírságra is lehet számítani, de ennek összegéről nem lehet tudni.
Hogy a hatóság miért csak most vette észre, hogy rossz helyen van a csatorna, az egy jó kérdés - mindenesetre ez egy "alaposan dokumentált" kivitelezés volt, én próbáltam utánajárni nemrég, hogy mikor épült ez a tápcsatorna, és kiderült, hogy senki nem tudja. Pontosabban mindenki másképp emlékszik. Írásos dokumentáció viszont nincs...

Egyébként, ha valóban ekkora lakossági igény van a strandra - márpedig miért ne lenne :) - a decemberi közmeghallgatáson lehet jelezni az önkormányzat felé, mert a következő pályázatot akár úgy is ki lehet majd írni, hogy az ilyen irányú hasznosítást is tartalmazzon.
FVÁ

Hozzászólás időpontja: 2011.12.07 18:25


Az eredeti bevezető az önkormányzat területén volt kialakítva. A tápcsatona azért lett magánterületen vezetve, mert a szennyvíz elöntötte a horgásztó vizét. A kialakítása baráti segítséggel történt, gondoljon mindenki, amit takar, hogy ki a barát.
Az a szennyvíz, ami tisztítás után „ivóvíz” tisztaságú. (Mondta ezt a régi vezetés)
A tulajdonosok pedig nem örültek, mivel a szennyvíz őket is elöntötte, de a régi vezetés szerint az nem szennyezte a környezetet. Természetesen akkor sem történt intézkedés, hiába volt minden figyelmeztetés.(FVÁ 2011.12.06. 19:37)
Nem szeretném, ha a „civil” szóhasználat ilyen helytelen módon lenne leértékelve. A horgásztó bizonyos körök privilégiuma lett, sajnos, és nem a civil közösséget szolgálta. De remélem ez a felderített hiányosságok után minden (és mindenki)a helyére kerül.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.07 16:03


Talán a pénzügyi vezetőt kéne megkérdezni az átutalással kapcsolatban, és a környezetvédelmi tanácsnokot a horgásztó szabálytalanságával kapcsolatban. A hatóságokat sem értem, hogyan működhetett eddig, ha szabálytalan? Nem ellenőrizték a megépített tápcsatornát,amikor az elkészült?
Ezért tart itt ez az ország, sajnos.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.07 13:54


Kedves FVÁ!
Én sem a horgászegyesületet hibáztatom, hiszen ők csak sodródtak az eseményekkel, beleszólásunk nem nagyon lehetett.

Tisztelt -kapás van-

Kik a hibásak ez ügyben is, az nem kérdés.
Miért kell azonnal a mostani vezetést támadni?
Nekik menni, hogy kérjék már ki az engedélyeket, sok éve miért nem volt engedély kérés? (gondolom, hogy sokba kerülhet)
Ami még elgondolkodtató FVÁ írása szerint
"Radványi Róbert az ülésen bemutatott egy dokumentumot arról, hogy ők bizony átutalták az önkormányzatnak a vízjogi engedély megszerzéséhez szükséges összeget!"
ezt ki is fizették az önkormányzatnak.
Most akkor hogyan van ez kedves horgászegyesület kifizetett valamit- valamikor nem teljesült és annyiban maradt. Számon kérés nem volt?
Ebből az a következtetés, hogy az új képviselő testület a polgármesterrel az élen a hibás mindenért.
Gratulálok.

Figyelő

Hozzászólás időpontja: 2011.12.07 11:12


Igen a strand nem ott volt, ahol most a tó. Ezért sem értettem, hogy miért azt a területet választották. Találgatni meg nem szeretnék… ( Képen már láttam, köszi.) Elég nagy híre volt a csömöri strandnak. A tóban meg azt hiszem, nem fürdenék szívesen, miután tudom, mi van a közvetlen közelében.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.07 08:43


Ha gyüttmentként jól tudom, nem a horgásztónál volt a strand, hanem pont a falu másik felén, ahol a patak a faluba ér. A régi csömöri képeslapok térképén a legjobbra eső pont fölé menve az egérrel látható is a képe.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.07 08:08


Meglepetéssel olvastam, hogy korábban már volt strand a tónál (én csak 12 éve lakom Csömörön). Ezek szerint itt is az történt, mint az országban egyre több helyen: a kisebbségben lévő horgászok anyagi érdekből/eszközökkel kiszorítják a többségben lévő, pihenni, fürdeni vágyókat a tavak területéről. EGyszerűen döbbenet, hogy ebben az országban már alig maradt természetes víz, ahol fürdeni lehetne. Nem azt mondom, hogy a horgászok ne horgásszanak. Természetesen nekik ehhez joguk van. De a tavat simán meg lehetne osztani, hogy a többség is jól érezze magát. Ja, hogy az senkinek sem hozna bevételt? Na hát ez itt a lényeg. (Én egyébként szívesen fizetnék pár száz forintos belépőt, ha forró nyári napokon fürdeni lehetne a tóban).

Kistigris

Hozzászólás időpontja: 2011.12.07 08:01


A horgászegyesületet szerintem senki nem hibáztatja, sőt, ez a képviselő-testületi ülésen egyértelműen el is hangzott. Már csak azért sem lehet hibáztatni őket, mert Radványi Róbert az ülésen bemutatott egy dokumentumot arról, hogy ők bizony átutalták az önkormányzatnak a vízjogi engedély megszerzéséhez szükséges összeget!
Nyilván ezt majd meg fogják vizsgálni, hogy egyértelműen arról szólt-e az utalás, de ha igen, akkor bizony egy újabb óriási kérdés merül fel: hova lett az a pénz?! Mire fordították, ha nem arra, amire eredetileg szánták?
FVÁ

Hozzászólás időpontja: 2011.12.06 10:15


A nagyhangúak nem vesztegették az időt.

Egyből mindenki a hibás, csak ők nem.
Az elmúlt 10-11 évben mi történt ez ügyében? SEMMI!
Csak gyorsan alá kellet írni a szerződést újabb 10 évre, a választások előtt 5 nappal! Mikor már látszott, hogy itt nem lesz győzelem.

Ott tessenek reklamálni ahol-akik ilyen helyzetbe hozták a horgász egyesületet.

Írjak neveket is? szerintem nem kell.

Talán nem is olyan régen még egy asztalnál ültek mindannyian, azokkal akiknek köszönhetik ezt a helyzetet. Ott meg merték kérdezni, hogy fiúk mit csináltatok, vagy mit nem, hogy ilyen helyzetbe kerültek a horgászok.
Vagy nincs bátorságuk ilyen kérdéseket feltenni a "fiúknak" ilyen kényes témában.
Egyszerűbb pocskondiázni, ahelyett, hogy egy kicsit magába fordulva reálisan gondolkodna elemezné, hogy miért, kik miatt kerültek ilyen kellemetlen helyzetbe.
Ennek ellenére sajnálom a horgászegyesület, sokat dolgoztak azért, hogy a tó így nézzen ki.
Mint olvasom nekik is annyi esélyük van a további üzemeltetésre mint bárki másnak.
Én azért remélem, hogy más feltételekkel, de üzemeltethetik tovább a tavat.

Figyelő

2011.12.06 15:37
Ezt a bejegyzést is én írtam.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.06 21:19


Lehet, hogy szóban örültek a tulajok, írásban viszont nem... és a magyar jogrendszerben az utóbbi a mérvadó.

Az ideiglenes fennmaradási engedélyt nem értem... a tó ott van, nem akarja senki elbontani, betemetni, stb... Vagy a csatornára kellett volna kérni ideiglenes engedélyt? Arra meg nem lehet, ha a tulajdonosok nem járulnak hozzá.

Természetesen az is egy érv, hogy ha a terv szerint épült volna a betáp, akkor bizony szennyvíz is került volna a tóba: de ha ezt tudták, akkor miért olyan terv készült, amiről előre tudták, hogy nem fogják megvalósítani?! (Ha rosszindulatú lennék, feltételezném, hogy szándékosan meg akarták téveszteni a hatóságot a kamu tervvel...)

"Több évtizedes munkát - civil közösséget - egy tollvonással megsemmisíteni, nem semmi!!!" - a civil közösséget senki nem semmisítette meg, sőt, a munkájukat sem! Egyszerűen arról van szó, hogy egy jogszabályellenesen kötött szerződést semmisített meg az egyik szerződő fél (mert ugye a mindenkori önkormányzat a szerződő fél). Ez pedig nem csak joga, hanem kötelessége is.

Sajnos az elmúlt egy év tapasztalata azt mutatja, hogy Csömörön bizony igen sajátságosan értelmezték a jogszabályokat, amit lehet ugyan egy ideig büntetlenül folytatni, de azért az önkormányzatnak vannak felügyeleti szervezi, akik előbb-utóbb észreveszik. És ezeket a szerveket nem érdekli, hogy ki a polgármester, vagy kik a képviselők, hanem azon kérik számon, aki éppen az önkormányzatot vezeti. Ezt kellene tudomásul venni. A szabálytalanságok bírságokat és nem-engedélyezéseket vonnak maguk után. Ilyen esetek voltak az elmúlt ciklusokban is (pl. egymilliós közbeszerzési bírság), csak éppen mélyen hallgattak róluk.
FVÁ

Hozzászólás időpontja: 2011.12.06 19:37


Azért ez nem semmi, hogy az új vezetésnek kellene utólag rendbe hozni a tíz éves mulasztást ("kérjenek ideiglenes fennemaradásit")... Ez olyan, mint a zeneiskolai hozzászólások voltak: "miért nem hozza már SOS helyre az új vezetés a régiek által összegányolt tetőt?!..."
"Szóban" örültek a tulajok? Ez is kiváló érvnek tűnik.

Egyébként kicsit ingerült az előző két hozzászólás, meg talán elfogult is... Tán csak nem érintett személyesen is a kedves véleménynyilvánító?...:)

Hozzászólás időpontja: 2011.12.06 17:41


Tényleg nézzünk már előre, pl. ott van a fedett buszmegálló és fedett mobilovi. Beáznak!

A tónál maradva, a birtokháborított tulajok "beáztak" a talajvíztől, ezért akkor "szóban" örültek (tanuk vannak rá) az oda épített tápcsatornának. Mellesleg, ha terv szerinti a betáp, a TÓ is jól "beáZna" a tisztítóból JÖVŐ VÍZZEL.

BEA-ZO

Hozzászólás időpontja: 2011.12.06 16:54


Tisztelt Érintettek!

Hogyan lehetséges, hogy hozzáértő, alapos, vízjogban IS jártas képviselő(k), mint jogutódok nem tudják, hogy mi az kötelességük, ideiglenes fennmaradási engedélyt kellett volna kérniük, IDŐBEN, ha odafigyelnek tényleg erre a jól működő CIVIL egyesület által becsülettel kialakított, megteremtett "paradicsomi" tulajdonukra. Több évtizedes munkát - civil közösséget - egy tollvonással megsemmisíteni, nem semmi!!!

Milyen mögöttes érdek vezethet egyáltalán ide???

T. HE, együttérzésem és kérjenek jogorvoslatot! a TÓ használata és jólMŰKÖDTETÉSE(94 %-os költségeivel)az Önöké!

-kapás van-

Hozzászólás időpontja: 2011.12.06 16:30


6%, nem mindegy, elszomorító az, hogy megint valami arról, hogy a régi vezetés miket művelt. Mennyivel károsította a település lakosságát, önkormányzatot. Számomra egyértelműen zsebérdekek miatt. A település vezetésének még mindig csak takarítania kell, mikor lesz már idő, energia arra, hogy előre nézzenek. Persze a nagyhangúak megint kezdhetik, hogy az új vezetés megint csak azzal foglalkozik, hogy milyen rossz döntések voltak. Igen, mert rendet kell rakni.
Támogatom az erőfeszítéseiket, sok sikert nekik.
Remélem, hogy rövidesen már csak előre kell nézniük.
A további üzemeltetésre olyan valaki kapja aki ért hozzá, mert ellenkező esetben a tó könnyen "meghalhat".
A TÓ A MIÉNK.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.06 15:37


Tény, hogy gyönyörű a horgásztó, de ha anno inkább a régi strandot újították volna fel, jobban örültem volna. Talán nem lenne most ekkora kalamajka és megláthattam volna azt a fürdőhelyet, amiről a szüleink ódákat zengnek.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.06 12:16


6%? Nem igaz! Ilyet csak a kommunisták hazudnak! Az a 6% csak a napi jegyekre vonatkozik, a többi bevétel (éves bérlet, … büfé, ház kiadás) mind marad a zsebükben...:)

Hozzászólás időpontja: 2011.12.06 09:45


A Horgászegyesület évi árbevételének a 6%-át fizeti be az önkormányzatnak, marad neki 94%. Legalábbis eddig így volt. Miért nem a 94%-ból a több millió forintos beruházás???

Hozzászólás időpontja: 2011.12.05 13:25


A strand nagyon jó ötlet!!! Szerintem az egész falu örülne neki!!

Hozzászólás időpontja: 2011.12.05 10:55


Szerintem is jó ötlet, egy strand. Szép a természet meg a csönd,

De biztos sokan örülnének és jobban kilenne használva ha fürödni is lehetne a tóban és nem kellene 10-15 km-t utazni.

Hozzászólás időpontja: 2011.12.05 08:29


Ha már újra kell csinálni az egészet - nem lehetne a tó egyik részén strandot kialakítani? Valószínűleg igen sokan örülnének neki.

Kistigris

Hozzászólás időpontja: 2011.12.05 07:55



vissza a főoldalra

 

 

Hírmozaik

Írjon nekünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!