Főoldal
legfrissebb hírek
 

Fókuszban

Hírarchívum
 

Hirdetések

Csömöri vállalkozások
 

Házunk tája

Menetrendek
Csömör falu
Játszótérkép
Fürdőtérkép
Szeméttérkép
 

Rólunk

Civil Szó

• 2010/2
• 2010/1
• 2009/3-4
• 2009/2
• 2009/1
• 2008/4
 

 

88 új csömöri óvodás
Csömöri Hírek 2009. július 31.

 
 

Eldőlt, hogy a csömöri óvodába jelentkező 126 gyermekből idén 88 nyert felvételt az intézménybe. Az eredetileg elutasított 45 főből 22 gyermek esetében fellebbeztek a szülők a döntés ellen, s közülük további 7 főt vettek fel. A többi fellebbező ún. várólistára került, vagyis ha a felvettek közül valakinek bármilyen okból megüresedik a helye, akkor akár év közben is a sorban éppen elöl lévővel töltik fel azt. Erre az elmúlt évek tapasztalatai alapján többeknek is van esélye, hiszen mindig van olyan szülő, aki meggondolja magát és (még) nem járatja óvodába a gyermekét vagy éppen más településre íratja be, de az is előfordul, hogy időközben elköltözik Csömörről a család.

Az utóbbi időben sokan értetlenül álltak azelőtt, hogy a több mint négyszázmillió forintos beruházás eredményeként 2007-ben átadott új óvodát miért nem tervezték akkorára, hogy minden csömöri gyereket felvehessenek. (Lásd erről korábbi írásunkat.) Mladoniczki Mihály jegyző ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázati feltételek nem tették lehetővé nagyobb befogadóképességű óvoda megépítését. Jövőre pedig várhatóan lényegesen kedvezőbb lesz a helyzet, hiszen akkor „ballag” el az első nagy létszámú óvodás csoport, így sok hely üresedik meg. Csömörön a törvény és az intézményi alapító okirat által engedélyezett óvodai összlétszám 300 fő, amit elvben akár 20%-kal is megemelhet az önkormányzat, ha úgy látja indokoltnak (és megkapja ehhez a területileg illetékes oktatási hivatal engedélyét). A képviselő-testület július 13.-i ülésén végül ennél szerényebb, 5%-os emelés mellett döntött, vagyis 2009. szeptember 1-től 315 főben határozta meg a csömöri óvoda két tagintézményének összlétszámát (2008-ban ez 311 fő volt). Hogy miért éppen ilyen létszám mellett foglalt állást az önkormányzat, nem tudni, mivel a testületi ülésre beterjesztett határozati javaslatban csak a vonatkozó rendelkezések és az óvodavezető tájékoztatása szerepel. Mindenestre már így is a korábbi 22 fős átlagos csoportlétszámok helyett idén 27 fős lesz egy átlag csömöri óvodai csoport.

Fotók: Csömöri Hírek

Az önkormányzat honlapján nemrégiben interjú jelent meg Lukács Lászlóné óvodavezetővel. Elmondása szerint azért sincs elég hely a kicsik számára, mert sok tanköteles korú gyermeket a szülők az óvoda vagy a nevelési tanácsadó ajánlásával visszatartanak további egy évre, így csak hét vagy majdnem nyolcévesen kezdik az iskolát. Ezzel a lehetőséggel azonban már évek óta élhetnek és élnek is a szülők, tehát akár előre lehetett volna tervezni az így keletkezett létszámtöbblettel. Érdemes megjegyezni, hogy azok a nevelési irányzatok, amelyek sok mindenben közel állnak a csömöri óvoda pedagógiai elveihez, nem gondolják problémának, ha egy kisgyerek nem ül be hatévesen az iskolapadba. Elgondolkodtató az is, hogy éppen annak a generációnak a gyermekei minősülnek most nem iskolaérettnek, akik a nyugodtabbnak, élhetőbbnek mondott régi rendszerben szigorúan elkezdték az iskolát, amennyiben augusztus 31-e előtt betöltötték hatodik életévüket…


vissza a főoldalra

 

 

Óvoda, iskola,
továbbtanulás

Írjon nekünk!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!