Nem használható az M0-s új lehajtója |
|||
|
A Csömörrel szomszédos XVI. kerületi, árpádföldi lakossági követelések eredményeképp az M0-s csömöri szakaszánál nem épült lehajtó. Az ezt pótlandó, két és fél kilométeres szervizútra azonban továbbra is nagyon sok autó éppen a lehajtó elhagyásával tehermentesíteni kívánt árpádföldi Timur úton keresztül haladva hajt fel. Az itt lakók éppen ezért nagyon várták már, hogy másfél kilométerrel odébb megépüljön a Rákospalotai úti lehajtó, hiszen várakozásaik szerint a jelenlegi forgalom jelentős része majd ezen az új úton fog le-és felhajtani az M0-sról, az M0-sra. Az eredeti időponthoz képest „természetesen” jelentős csúszással, április végére elkészült az út. Ráhajtani azonban továbbra sem lehet, mert különböző előírásokra hivatkozva a fővárosi önkormányzat azt nem veszi át. Az üggyel kapcsolatban május 13-án az építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtóközleményt adott ki, melyben teljes egészében a fővárosi önkormányzatra hárítja a felelősséget. A NIF Zrt. sajtó közleménye itt olvasható: http://www.nif.hu/hirek/635 Egyelőre nem tudni, mikor nyílik meg a forgalom előtt az új, várhatóan igen nagy forgalmat lebonyolító lehajtó.
Fotók: Csömöri Hírek Kapcsolódó cikkek:
http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/05/13/nem_kell_a_fovarosnak_a_rakospalotai_hatarut/
|